Imádják a rejtvényfejtést a csimpánzok

A csimpánzok is a megfejtés öröméért szeretik törni a fejüket feladványokon, ahogy az emberek a keresztrejtvényen – erre jutottak brit tudósok.

tt
2013. 02. 26. 19:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Londoni Zoológiai Társaság tanulmányát a The Sunday Telegraph című brit lap vasárnapi számában ismertette. A kutatók hat majommal kísérleteztek, egyszerű, tárgyi fejtörőt oldattak meg velük: piros kockákat kellett kijuttatniuk egy csövekből álló útvesztőből úgy, hogy azok végül beleessenek egy tartályba. A kutatók nem késztették az állatokat, még csak jutalommal sem kecsegtették a fél tucat főemlőst, pusztán lehetőséget teremtettek nekik a szellemi edzésre.

A majmok szemlátomást élvezték a feladvány megoldását függetlenül attól, hogy kaptak-e érte valamit vagy sem. A tudósok szerint ez azt sugallja, hogy a csimpánzok hasonló lelki „ajándékot” kaptak, olyan örömhöz jutottak, mint az ember, ha megold egy szellemi problémát.

Az állatvilágban a legtöbb problémát élelemszerzés végett gyűrik le az állatok, egyebek közt hiénák, polipok és varjak adtak már bizonyságot ilyen képességekről. A brit kísérlet alapján azonban egyértelmű, hogy az állatokat más is motiválhatja, mint pusztán az ennivaló.

A hat csimpánzt – amelyből négy volt hím, kettő nőstény – előzetesen nem idomították be a feladat elvégzésére.

A tanulmány az American Journal of Primatology című folyóirat márciusi számában jelenik meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.