Aszpirin, orbáncfű és bétablokkolók: van, amikor a gyógyszerek halálos veszélyt hordoznak. Nagyon kell vigyázni, ha az ember egyidejűleg többfajta gyógyszert (például bétablokkolót aszpirinnel vagy gyógynövényekkel) szed. Egyes tabletták felerősíthetik vagy éppenséggel kiolthatják más gyógyszerek hatását, ez pedig életveszélyes is lehet. Reggel egy kis rózsaszínű pirula, délben két szem nagy, kerek tabletta, este pedig pár csepp abból a zöld üveges gyógyszerből – hasonló gyógyszereket mixelő szituációk szinte minden háztartásban előfordulnak. Évente átlagosan 1250 szem tablettát vesz be minden német.
Azok az idősek, akik több betegségben is szenvednek, gyakran három vényköteles gyógyszernél is többet vesznek be naponta. Ez a tablettakoktél azonban igen veszélyes lehet. Mielőtt hozzáfognánk az orvos által felírt gyógyszerek beszedéséhez, álljon itt egy új tanulmány, amely szerint az orvosok által felírt tablettamixek közül ezer esetből három életveszélyes lehet. Az esetek 3,5 százalékában a gyógyszerek együttes beszedése komoly rizikót hordoz. Az említett tanulmány során 65 millió felírt gyógyszert vizsgáltak meg. Nagyon fontos tudni, hogy a vény nélkül kapható gyógyszerek és a gyógynövények sem veszélytelenek – figyelmeztet a szakember.
A rizikó a beszedett gyógyszerek számával növekszik. A legtöbb nehézséget és veszélyt az antidepresszánsok, a vérnyomásgyógyszerek, az ásványianyag-kiegészítők, a nem vényköteles fájdalomcsillapítók és néhány gyógynövény hordozza. Közkedvelt nyugtató hatású gyógynövény az orbáncfű, amit sok depressziós vagy hangulatváltozással küzdő beteg szed. A szer azonban igen vitatható – állítja Walter Haefeli. „Minden növényi termék több összetevő keveréke ugyanis. Nyilvánvaló, hogy a gyártó belerakja a nyugtató hatású orbáncfüvet, de különböző mennyiségben más anyagokat is felhasznál” – tette hozzá a heidelbergi egyetemi kórház farmakológusa. Bizonyos gyógyszerek képesek felgyorsítani egyes hatóanyagok májon keresztüli kiválasztását, így gyorsítva fel a gyógyszerek koncentrációját. Az orbáncfű így csökkentheti más gyógyszerek hatását, vagy akár hatástalaníthatja is azokat.
Sok orvos ellenzi az aszpirinnel történő öngyógyítást, különösen akkor, ha más gyógyszerek is szerepelnek a játékban. A gyomorvérzés gyakori probléma a sürgősségi osztályokon. A legtöbb esetben azért következik be, mert az acetilsavat más gyógyszerekkel (például vérhígítóval együtt) vették be a betegek. Az orvosok arra is figyelmeztetnek, hogy bizonyos hashajtók szívgyógyszerekre is hatással vannak, illetve az antidepresszánsok is kölcsönhatásba léphetnek például antibiotikumokkal, de vannak reumás készítmények, amelyek más gyógyszerekkel bevéve szintén igen veszélyesek. Vannak antidepresszánsok, amelyek elzárhatják az enzimeket a májban, így hatástalanítva más gyógyszereket. Azoknak az emlőrákban szenvedőknek, akiket tamoxifennel kezelnek, nem szabad a rákgyógyszerrel egyidejűleg antidepresszánst bevenniük.
Csak Németországban mintegy 60 ezer gyógyszer van forgalomban – ezek mérhetetlen kombinációjáról már nem is beszélve. A bajor gyógyszerészkamara megállapítása szerint minden kétszázadik gyógyszert vásárlót érinthet ez az említett életveszélyes gyógyszer-kombináció. Pedig ezek a kölcsönhatások megelőzhetők lennének egy kis odafigyeléssel vagy ha az emberek tisztában lennének a veszélyekkel. A szörnyű az, hogy a betegek mintegy 20 százalékának a vizeletéből olyan gyógyszereket mutattak ki, amelyekről nem tett említést. Sok beteg feledékenységből, tudatlanságból esetleg szégyenérzet miatt nem mondja el orvosának, milyen gyógyszert szed még.