A pitonvadászat végleges, hivatalos eredményét a hét végén tette közzé a halakkal és vadakkal foglalkozó floridai természetvédelmi bizottság. Korábbi sajtójelentések félszázra becsülték az elejtett óriáskígyók számát.
A Florida állatvilágára veszélyt jelentő szalagos vagy burmai tigrispiton (Python molurus bivittatus) Ázsiában őshonos. Floridában az 1992-es Andrew hurrikán után bukkantak fel példányai a természetben. Valószínűleg háziállatként tartott óriáskígyókról van szó, amelyek a vihar nyomán szabadultak ki és kerültek az Everglades Nemzeti Parkba. Azóta olyan drámaian elszaporodtak, hogy többen vannak, mint az őshonos kígyók. A tigrispiton jó úszó, de fára is tud mászni. A kutatók szerint elterjedésük állhat a nyulak, menyétek, mosómedvék, vad patkányok számának visszaesése hátterében.
„Minden egyes piton eltávolítása az ökoszisztémából hasznot jelent, és tudjuk, hogy jelentős időbefektetés egy óriáskígyó elfogása” – mondta el Nick Wiley, a természetvédelmi bizottság elnöke. A természetvédelmi bizottság először hirdetett vadászversenyt, hogy megoldja a problémát. A nagy érdeklődés azonban még a szervezőket is meglepte: 38 amerikai tagállamból hatszázan jelentkeztek a vadászatra. Még Kanadából is érkeztek kígyóvadászok.
A leghosszabb kígyó 4,3 méteres volt, elfogóját 1000 dollárral (210 ezer forint) jutalmazták. A két legtöbb kígyót elejtő vadász 1500-1500 dollárt (mintegy 315 ezer forint) kapott. Az óriáskígyó-tetemeket a Floridai Egyetemen tanulmányozzák. Az Everglades mocsárvidéken élő burmai pitonok számáról nagyon eltérő becslések láttak napvilágot, ezek néhány ezertől 150 ezerig terjednek.