Definiálta a papságot, és meg is mutatta, hogy kell csinálni

A nem hívők számára is a legszebb arcával mutatkozik meg az egyház a szent három napban, amely a legfőbb Úr legnagyobb szolgává válásával kezdődik. A papság is a Nagycsütörtökkel intézményesül, kapja igazi definícióját.

Találgatta a fél világ, ki lesz a pápa. Baráti beszélgetésektől kezdve egészen rádiós, tévés stúdióbeszélgetésekig a legtöbb ember a maga tudását, befolyásosságát, nagyszerűségét bizonygatta azzal, hogy listákat állított fel – ki a nagyobb; kinek van erősebb ütőkártyája Scola mellett; mennyire kell már az „a fekete”; kuriális bíboros tud csak rendet tenni a Vatikánban. Javában ment még a viaskodás, cserélték a lemezeket a lemezlovasok, őrült volt a zsivaj, mígnem csöndesen betoppant a március 13-i este, kitipegett arra a bizonyos péteri lodzsára egy fehér ruhás ember. Nem így, nem ebben a sima ruhában várták a baráti beszélgetők, a stúdióban ülők, és a matematikai valószínűségnél (1:115) is kevesebben éppen őt, Jorge Mario Bergogliót, egy pöttöm Buenos Aires-i ingatlan magas rangú lakóját. Aztán lefegyverzően, már-már leforrázóan beszélt, viselkedett mindenkivel a szelídség hangját és a szeretet erejét használva. Kifizeti a kongregációk során kiegyenlíteni nem tudott számlát, kinyittatja a templomot, ami elé egy sima VW-vel „baktat el” pár órával a megválasztása után. Azóta ugyanez. Hivatalkezdő szentmiséje előtt kivel volt a leghosszabb személyes nexusa? Egy súlyosan értelmi fogyatékos férfit ölelt és puszilt meg a tömegben vonulva.

Lapozzunk vissza kétezer évet! Tizenkét kolléga azon tanakodik, vitázik egy belvárosi ház emeleti termében a széder esti (az Egyiptomból szabadulásra emlékező) lakoma előtt, ki milyen rangú a főnök szemében. Az asztalon keserűsaláta volt, egészben sült bárány és bizonyára jó borok. A főnök közben megérkezik, csöndesen az asztaltársasághoz lép, majd feltűri ruhaujját és mosni kezdi a férfiak lábát. A kezdeti döbbenettől nyilván – jelképesen – földbe gyökerezett a lábuk, de mire elért az egyik hangadóhoz a főnök, egy Péter nevű beosztott felpattant székéből: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod!” A főnök válaszol: „Ti mesternek és úrnak szólítotok engem. Rendben, én vagyok a főnök, de ha én így tettem, ti is tegyetek így!” Teljesen természetes reakció, hogy erre a megnyíló, mindent egyszerre megértő férfi még többet akar; mindenét megmosni, teljesen megmerítkezni.

Nagyon nehéz lesz most a főnök után csinálni a János evangélista által leírtakat, „a főnök” mai helytartója, Ferenc pápa ugyanis a római kiskorúak börtönében mutat be szentmisét. A hírek szerint márpedig ott reménykedve várják őt. (A főnök maga mondta: nem Péter a lényeg, hanem Krisztus.) Különös a börtönlátogatás mint szimbólum amiatt is, mert Jézust éppen az utolsó vacsora estéjén fogják el (a vád: királlyá tette magát), ezzel kezdődnek szenvedéssel teli megpróbáltatásai és vállalja a kereszthalált a világ bűneiért.

Nagycsütörtöknek természetesen csak az egyik egyetemesen fontos liturgikus eleme a lábmosás, ezen a napon alapítja Krisztus a papság intézményét, bemutatva az első misét – a katolikusok tehát ezóta veszik magukhoz minden szentáldozáskor Jézus Krisztus valóságos testét.

Ha már a szentmisénél járunk: nagycsütörtök „programjában” első a krizmaszentelés. A délelőtti miséken szentelik azt az olajat, amelyet később a keresztelendők megjelölésére használnak majd. Ez a szertartás egyébként szintén szimbolizálja a papság és az egyházmegye intézményének megalapítását (alkalom az egyházmegyei lelkipásztorok találkozására és papi ígéreteik megújítására, Budapest és környéke papsága például a pesti bazilikában van csütörtök délelőtt).

Az esti szertartáson a bevonulás a templomon kívülről történik, a szent három nap közül az elsőn pedig különleges légkört teremt a templomokban az első áldozatbemutatás „emléknapján” felszálló tömjénfüst. A szentmise első állandó része, a Kyrie eléneklése után „a harangok Rómába mennek” (lásd keretes írásunk), és csak a feltámadáskor térnek vissza majd.

Az evangéliumot a szentbeszéd követi, ezek után veti le a pap miseruháját, és egyszerű öltözékben szolgál, megmossa „a tanítványok” (tizenkét kijelölt férfi) lábát – ideális esetben nem pattan fel senki Hiszekegyet nem imádkozunk és békecsók sincs. A szentáldozás két szín alatt történik, Krisztus testét és vérét is magához veszi minden bűnbánó katolikus. A szentmise végén történik az Oltáriszentség felmutatása, ami az Eucharisztia kétezer éves alapítását szimbolizálja. Az oltárfosztásra a kivonulást követően kerül sorra; minden, de minden díszítőelem eltűnik az oltárról és a mellékoltárokról is.

A nap szertartásához tartozik az esti zsolozsma énekes elimádkozása is. Az oltárra helyezett gyertyatartón minden zsoltárvers után eloltanak egy gyertyát. A gyertyák kioltása az ószövetségi próféták megölését és a szenvedő Krisztust magára hagyó tanítványok hűtlenségét jelképezi. Éjszakától gyászol és elcsöndesül a katolikus világ.

A nem hívő embereknek is érdemes látogatni a nagyhét szertartásait, az egyház legszebb arcát ugyanis ebben az időszakban mutatja meg, az események pedig egy különleges hullámzást mutatnak – nagycsütörtökön a krizmaszenteléstől kezdve a lábmosáson és a harangok elnémulásán át az oltárfosztásig, az esti zsolozsmáig.