Európai öregotthonokban élők fájdalmát hasonlították össze kutatók. Az eredmények megdöbbentők: a szokásos fájdalomcsillapítók ugyanis gyakran nem hatnak az időseknél. Skandináviában az öregotthonok lakói jóval többször éltek át fájdalmat, mint Dél-Európában – ez az eredménye annak az Európai Unió által finanszírozott tanulmánynak, amelyet a napokban hoztak nyilvánosságra Frankfurtban. A fájdalom és a fájdalomkontroll címet viselő kutatás során hét európai ország és Izrael 3926 öregotthonában élő idős embert kérdeztek és figyeltek meg 2009 és 2010 között.
Kiderült, hogy az európai idősek fele él át állandó vagy mindig visszatérő fájdalmat – mondta Albert Lukas ulmi gerontológus. Feltűnő, hogy egyes országok milyen hatalmas különbséget mutatnak – tette hozzá a vizsgálat koordinátora. A legritkábban Izraelben éltek át fájdalmat, az idősek (mindössze 20 százalék), míg Finnországban a leggyakrabban (73 százalék). Németország fájdalomtűrésben az 52 százalékával a középmezőnyben van.
Az olasz öregotthonokban élők például gyakrabban kerülnek a demencia (szellemi leépülés) előrehaladott állapotába, ami korlátozza azt a képességüket, hogy pontosan beszámoljanak állapotukról. De a klíma és a depresszió is fontos szerepet játszhat a különbségek kialakulásában.
A második vizsgálatban, amit még nem tettek közzé, azt vizsgálták, hogy mit tesznek az idősek fájdalma ellen az otthonokban. „Az idősek mintegy negyede nem kapott megfelelő kezelést a fájdalmára” – mondta a vizsgálat koordinátora. A megkérdezettek 88 százaléka úgy vélte, hogy legyőzte a fájdalmát, de csak 57 százaléka mondta azt, hogy nincsen, vagy csak nagyon kicsi fájdalma van.
„Vannak fájdalmak, amelyek az időseknél viszonylag ritkábbak, ilyen a migrén és a fejfájás” – mondta Gerhard H. H. Müller-Schwefe. Az idősek inkább hát-, ízületi- és idegfájdalomban szenvednek, és még számos más kórban – tette hozzá a göppingeni fájdalomközpont szakértője. „Sok idős még mindig azt hiszi, hogy a fájdalom a korral jár együtt, ezért nem is beszél róla” – hangsúlyozta.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!