Az állat fosszíliáit 2002-ben fedezték fel Whitemoor Haye közelében, egy kőfejtőben. Bogár- és szúnyogmaradványokat is találtak az orrszarvútetem mellett.
A leleteket radiokarbonos kormeghatározásnak vetették alá, amelyből kiderült, hogy az állatok 42 ezer évvel ezelőtt élhettek. Mivel a bogarak és a szúnyogok roppant mód érzékenyek a klímaváltozásokra, maradványaikból következtetni tudtak az egykori hőmérsékleti viszonyokra.
A Journal of Quaternary Science című szaklapban közzétett tanulmány szerint a Brit-szigetek akkori klímájára illettek a mai kontinentális Ázsia időjárási jellemzői: a nyári hőmérséklet 8-11 Celsius-fokos lehetett, a tél azonban nagyon hideg, mínusz 16-22 Celsius-fok közötti. A táj leginkább a tundrára hasonlított, a lágyszárú növényekkel – köztük fűvel – borított területeken gyapjas mamutok, rénszarvasok, bölények és lovak legelésztek.
A kutatók kiderítették azt is, hogy a kőbányában megtalált gyapjas orrszarvú „csúcsformában” lehetett, amikor a halál utolérte – olvasható a tanulmányt ismertető BBC News honlapján. Sem fertőzés nyomát, sem arra utaló jelet nem találtak, hogy más állatok zsákmányaként pusztult volna el. Valószínűleg futóhomok végzett vele, vagy hullámtérbe tévedt, és a víz fogságába esve megfulladt.
A gyapjas orrszarvú 350-450 ezer évvel ezelőtt jelent meg a pleisztocén kori Eurázsiában, és mintegy tízezer éve tűnt el. A jégkorszak emberének kortársa volt, vadásztak rá, és a barlangok falain ábrázolták. Rövid farkú, zömök testű állat volt, vastag és sűrű gyapjas bundájának köszönhetően bírta a hideget, és a szárazságot is elviselte.
