Fischer József elmondta: a nemzeti park igazgatóságának természetvédelmi őrei szerdán a helyi vadásztársaság bejelentése alapján Somogyszentpál kisperjési részén, a lakóházaktól mintegy 200 méterre egy gabonatáblán találtak három rétisast egy elhullott róka mellett; a sasok közül egy elpusztult, kettő még élt.
A madarakon erős mérgezésre utaló jeleket tapasztaltak: a bénulás, a karmok görcsös összehúzódása, a hányás arra utalt, hogy a róka mérgezett volt, a sasok pedig táplálkoztak belőle – közölte a szakember. Hozzátette: a természetvédők állatorvosi segítséget kértek.
A rétisas fokozottan védett ragadozó madár, eszmei értéke egymillió forint. A Marcali Rendőrkapitányság természetkárosítás bűncselekményének alapos gyanújával indított eljárást.
Nemrégiben készült el az idei sasleltár: 591 rétisast, 182 parlagi sast, 5 szirti sast és 4 fekete sast regisztráltak a résztvevők országszerte. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület akkor arra hívta a fel a figyelmet, hogy a ragadozó madarakat különösen veszélyezteti a természetes élőhelyek romlása, emellett Magyarország élen jár a madarak ellen elkövetett bűncselekmények számát tekintve.