Te szedd! szemétgyűjtési akció – új időpont, változatlan célok

Rendhagyó módon idén nem tavasszal, hanem szeptember 14-én szerveznek újra országos Te szedd! szemétgyűjtési akciót.

SH
2013. 04. 20. 15:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Illés Zoltán a helyszínen elmondta: a korábbi évektől eltérően azért nem hirdetik meg a korábban megszokott tavaszi időszakban az országos Te szedd! akciónapot, mert a program előkészítése során kiderült, hogy különféle szervezetek, civil és helyi közösségek számos Te szedd!-napot rendeznek tavasszal, többnyire egymástól eltérő időpontokban. „A helyi kezdeményezések súlyát szeretnénk növelni azzal, hogy az országos akciónapnak új, őszi időpontot kerestünk” – hangsúlyozta a politikus.

Tavaly az ország mintegy 700 településén, csaknem 1500 gyűjtőponton, összesen több mint 150 ezren vettek részt a Te szedd!-akcióban, ahol az iskoláskorú gyerekektől a nyugdíjasokig minden korosztály képviseltette magát. Az egynapos akció eredményeként összesen mintegy 3000 tonna szemét gyűlt össze, és ezzel az adott településrészek megtisztultak az illegálisan lerakott szeméttől – részletezték a helyszínen.

A Vidékfejlesztési Minisztérium és az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség a szaktárca több szervezetének közreműködésével másodszor rendezett a Föld napjához kapcsolódóan családi napot a Városligetben.

Az egész napos rendezvényen a környezet- és természetvédelemhez szorosan kapcsolódva a vidékfejlesztés, az energiatakarékosság és a hulladékgazdálkodás korszerű megoldásaival ismerkedhettek meg az érdeklődők.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.