A gyarapodó szarvasállomány mindinkább veszélyezteti a fenyőerdőket az Egyesült Államok északi területein, ugyanis az állatok vizeletéből túl sok nitrogén kerül a talajba egy új tanulmány szerint. Telente a fehérfarkú szarvasok előszeretettel húzzák meg magukat a fiatal kanadai fenyők alkotta ligetekben, menedéket keresve a fák között a hideg és a ragadozók elől.
A patások évente visszatérnek megszokott „óvóhelyeikre”, amelyeket találóan szarvasudvaroknak neveznek a szakemberek. A viszonylag szűk helyen összezsúfolódott állatok vizeletéből az Ecology című folyóiratban megjelent tanulmány szerint jelentős mennyiségű nitrogén kerül a fenyőerdők talajába. Jóllehet a nitrogén ritka és értékes tápanyag a növények számára, a szarvasok által kedvelt ligetek talaja azonban annyira telítetté válik vele, hogy az már komoly mértékben visszaveti a fiatal fenyők fejlődését.
„A növényevők, köztük a szarvasok, kétféleképpen hatnak az ökoszisztémára. Egyfelől úgy, hogy növényekkel táplálkoznak, másfelől pedig úgy, hogy ürülékük értékes tápanyagforrás – fejtette ki Bryan Murray, a Michigani Műszaki Egyetem ökológusa. – Csakhogy a szarvasok vizeletének magas nitrogéntartalma miatt a fenyők alulmaradnak a nitrogénben gazdag talajt kedvelő fajtákkal szemben az érintett részeken.”
A lassan növő fenyők inkább az alacsony nitrogéntartalmú talajt szeretik, ellentétben a juharfélékkel, amelyek számára a szavasok vizeletével áztatott talaj bőséges nitrogénforrásul szolgál, és amelyek háttérbe is szorítják az előbbieket. A kanadai fenyőket az ökoszisztémában bekövetkezett egyéb változások és az ipari méretű favágás is igen hátrányosan érintette, úgyhogy – például Michigan állam egyes részein – állományuk az eredeti sűrűség egy százalékára apadt.
Miközben a rendelkezésre álló erdőterületek egyre zsugorodnak, a szarvaspopuláció folyamatosan gyarapszik: a két ellentétes folyamatnak betudhatóan mind nagyobb számú fehérfarkú szarvas keresi fel telente a megmaradt „menedékhelyeket”. A tanulmány készítői szerint a népszerűbb szarvasudvarokban egy-egy négyzetmérföldre több mint száz állat is jut (egy négyzetmérföld 2,6 négyzetkilométernek felel meg). Ráadásul a fiatal fenyők ágait szívesen rágcsálják a patások, ami ugyancsak hátráltatja őket a fejlődésben. Az Egyesült Államok keleti részében pedig egy nem őshonosnak számító nedvszívó rovarfajta tizedeli a fenyőket.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!