A Geophysical Research Letters című szaklapban közzétett tanulmány szerint a tudósok a keleti-antarktiszi jégsapka megsüllyedéséből következtettek arra, hogy mekkora területet érinthetett az árvíz, amelynek nyomán szinte teljesen kiürült a Cook-jégself közelében lévő, felszín alatti tó, hatalmas katlant hagyva maga mögött. A jégtakaró behorpadását az Európai Űrügynökség CryoSat–2 nevű műholdja észlelte először.
Malcolm McMillan, a tanulmány vezető szerzője, a Leedsi Egyetem geofizikusa közölte, hogy számításaik alapján a „túlfolyás” tizennyolc hónap alatt játszódott le, méghozzá kétszer akkora sebességgel, mint amilyennel a Temze zúdul alá áradás esetén. Mindmáig nem tudták megállapítani, hogy mi váltotta ki a hatalmas víztömeg kilépését a tó medréből, és azt sem, hogy hová tűnt a víz, ugyanis nem tapasztalták jelét annak, hogy elérte volna az óceánt. A kutatók becslése alapján hozzávetőleg annyi – mintegy 6-7 köbkilométernyi – víz ömlött ki a jégsapka alatti katlanból, amennyit Skócia legnagyobb víztömegű tava, a Loch Ness tartalmaz. (A tó hossza mintegy 40 kilométer, maximális szélessége 2,4 kilométer, legnagyobb mélysége pedig 230 méter.)
A kelet-antarktiszi volt az egyik legkiterjedtebb árvíz, amelyet a Déli-sark jégtáblája alatt észleltek. Az akkor kiürült, 260 négyzetkilométer területű, 70 méter mély tómeder az áradás elapadása óta lassan feltöltődik, igaz azt még nem sikerült kideríteni, hogy friss vízzel vagy jéggel.
„Számos olyan titok övezi a kontinenst, amelynek a nyitjára még nem jöttünk rá” – nyilatkozta a LiveScience.com tudományos hírportálnak Hugh Corr gleccserkutató, a tanulmány társszerzője.
Az Antarktisz jégtakarója alatt csaknem 380 tavat tártak fel eddig, közülük többen is élő mikroorganizmusok nyomaira bukkantak a jéghideg, örök sötétségbe burkolódzó vízben. A radar- és szeizmikus vizsgálatoknak köszönhetően a jeges felszín alatti áramlatok bonyolult hálózata rajzolódott ki, amely vízzel látja el a tavakat, illetve elvezeti a felesleget.
A kutatók most arra igyekeznek összpontosítani, hogy felmérjék, miként hatnak a föld alatti áramlatok és áradások a jégképződésre, illetve a jégtábla mozgására, ami különösen azért volna fontos, hogy megbízható modellt készítsenek az éghajlatváltozásnak a fagyott földrészre gyakorolt hatásáról. Korábban tapasztaltak olyan mélybeli áradásokat, amelyek a folyás lentebbi szakaszain megemelték a jégtáblát, mások viszont egyáltalán nem idéztek elő felszíni változásokat.
