Közelebb kerültek a Hold rejtélyes titkához

Tudósok egy csoportja most átfogó felmérést készített a holdciklus által kiváltott viselkedési normák közvetlen és közvetett összefüggéseiről.

Számos mítosz és legenda született arról a hatásról, amelyet a holdvilág gyakorol az állatok magatartására, de tudományos alapon eddig csak kevesen próbálták feltárni a jelenség gyökereit: tudósok egy csoportja most átfogó felmérést készített a holdciklus által kiváltott viselkedési normák közvetlen és közvetett összefüggéseiről.

A brit tudományos akadémia biológiai kiadványában megjelent szemle egyszersmind felhívja a figyelmet arra is, hogy a Hold fényét elhomályosító mesterséges fényszennyezés megzavarhatja a természetes úton kialakult cselekvési mintákat.

A kutatók megállapítása szerint sok éjszakai állat egyszerűen a holdvilág erősségének – illetve a holdciklushoz kötődő dagálynak – a szintjéhez igazítja viselkedését, míg mások titokzatosabb módon követik az égitest által „működtetett” óra járását.

A holdfény egyfajta szinkronizáló jelzésnek is tekinthető, amely mintegy végszóként szolgál a többi környezeti paraméter számára, például a dagály közeledtére vagy az élelemforrás elérhetőségére – vagy egyszerűen csak lehetővé teszi, hogy az éjszakai állatok jobban lássanak. A hatás széles körű és sokféle, kezdve az olyan hosszú távú folyamatokról, mint a megtermékenyülés és a vándorlás időzítése, egészen a fényerősséghez való alkalmazkodásig – magyarázta a LiveScience.com tudományos portálnak Noga Kronfeld-Schor, a Tel-Avivi Egyetem biológusa, a jelentés társszerzője.

Hogy pontosabban megértsék az összefüggéseket, a kutatócsapat három fő kategóriába sorolta a hatásokat – szaporodás, kommunikáció és élelemszerzés –, majd szemügyre vette a különböző állatcsoportok reakcióit a holdciklus változására.

Ami az első kategóriát illeti, a legmeglepőbb jelenséget decemberben tapasztalták az ausztráliai Nagy-korallzátonynál. A holdvilág hatására minden évben ugyanabban az időpontban korallok rakják le tömegével petéiket: ha a fény erőssége elér egy bizonyos szintet, a virágállatok százával lövellik ki szinte vezényszóra spermáikat, illetve petesejtjeiket, hogy elősegítsék a megtermékenyülést és új kolónia létrehozását. Valószínűleg a hőmérséklet, a víz sótartalma és a táplálékforrás elérhetősége is belejátszik az időzítésbe, de a kutatók szerint a végszót a holdvilág adja meg.

A „kommunikációs csatornák” változása elsősorban az éjszakai madaraknál érhető tetten. A nagy fülesbagoly (uhu) például jelenlétének jelzésére gyakrabban villantja fel a nyakánál elhelyezkedő fehér tollakat teliholdnál, mert az ezüstös fényben a többi madár jobban észreveszi azokat. Más bagolyfajták viszont éppen hogy visszahúzódnak, ha süt a hold, mert így próbálják elkerülni a ragadozókat.

Az utóbbi viselkedés általánosnak tekinthető a holdciklushoz igazodó szárazföldi állatoknál is. Megint másként reagálnak a tengeri emlősök az égitest vonzásától befolyásolt árapály-ingadozásra. A tengeri teknősök megvárják, míg a dagály tetőzik teliholdnál, és a hullámok hátán evickélnek ki messze a partra, hogy a homokfövenyben elássák a tojásaikat.

A hangyalesők – szitakötőre emlékeztető, nagy termetű, hosszú csápú rovarok – pedig a telihold fényénél vájnak gödröket kiszemelt zsákmányuk foglyul ejtésére. A témával foglalkozó viszonylag kevés tudományos munkának betudhatóan összességében továbbra is rejtve maradnak a holdvilág kiváltotta hatás okai és jellemzői. „Nagyon sokan közülünk félnek az éjszakai teremtményektől, ráadásul nehéz megfigyelni és tanulmányozni őket” – érvelt a tel-avivi tudós.

Az sincs mélyebben feltárva, hogy a mesterséges fény milyen mértékben bolygatja meg a természetes ciklusok szerepét, de az eddigi tanulmányok egyértelműen kimutatták, hogy a fényszennyezés hatására néhány éjszakai állat kevésbé hajlamos zsákmányejtéssel vagy élelemgyűjtéssel foglalkozni, sőt esetleg más megszokott tevékenységével is felhagy.