Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megye több járására adták ki a citromsárga, vagyis elsőfokú riasztást az erős szél miatt. Mint kifejtették: hétfő este, késő este északnyugat felől hidegfront lép be az ország légterébe, melynek mozgása lelassul, így kedden is meghatározza időjárásunkat.
Hétfő estétől a Dunántúlon északnyugatira fordul és megerősödik, néhol viharossá fokozódik a szél. Kedd délutántól északkeleten is lehetnek 60 kilométer/óra körüli széllökések – tették hozzá. A front hatására záporok, zivatarok alakulnak ki, de a Tiszántúlon csapadék kedd késő estig nem valószínű. Intenzívebb záport vagy zivatart 70 kilométer/óra feletti széllökés kísérhet. Néhol heves zivatar sem zárható ki, amelyhez akár 80 kilométer/óra feletti szélroham és – nagyobb jégdarabokkal – jégeső társulhat. Emellett egy-egy zivatargócban felhőszakadás is kialakulhat – írta a meteorológiai szolgálat.
A legfrissebb előrejelzés szerint keddre tizenöt megyére – Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Pest –, valamint Budapestre adtak ki elsőfokú figyelmeztetést a várható heves zivatarok és felhőszakadás miatt. Míg Fejér, Somogy és Veszprém megyére a zivataroktól független viharos erősségű szél miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Az MTI úgy tudja, hogy az állami rendezvények – köztük az esti budapesti tűzijáték – biztonságos lebonyolításáért is felelős operatív törzs kedden hozza meg a végleges döntést arról, hogy az időjárás alakulásának függvényében megtartják-e a tűzijátékot, vagy sem. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) egyelőre nem lát olyan rendkívüli körülményt, amely a keddi szabadtéri programok lebonyolítását veszélyeztetné. A jogszabály szerint az Országos Meteorológiai Szolgálat narancssárga vagy piros riasztása esetén, illetve erős szélben le kell mondani a tűzijátékot, de erről csak az esemény előtt döntenek.