Magzati korban gyógyítanák a vízfejűséget

Még a méhben ültetnék be az egészséges őssejteket, így akadályozván meg a vízfejűséget.

kn
2013. 09. 13. 9:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Világszerte évente mintegy hárommillió gyerek születik hidrokefáliával, azaz vízfejűséggel, ami azt jelenti, hogy felgyülemlik az agy-gerincvelői folyadék. Kutatók hangsúlyozzák, hogy a betegség nem pusztán az agyvizet, hanem az egész agyat érintő jelenség, ugyanis egy agyi elváltozás okozza. Normális esetben a folyadék állandó körforgásban van keletkezési és felszívódási helye között. Ha nem tud cirkulálni vagy megváltozik a termelődése, az a fej megnagyobbodásához vezethet, és előáll a veleszületett vízfejűség – fejtette ki az argentin Esteban Rodríguez, az Universidad Austral de Chile kutatója.

A kór, amely ezerből csaknem két újszülöttet érint, neurológiai eredetű, és mindmáig nem találtak rá gyógymódot. A betegek hozzávetőleg fele csak 15 éves koráig él. Az orvostudomány úgy próbál segíteni rajtuk, hogy műtéti úton megkísérli elejét venni a nagyobb agyi károsodásnak.

Rodríguez és kollégái azonban a gyógyulás lehetséges módjaként tekintenek az őssejtek beültetésére. Munkájuk során egyfelől arra összpontosítanak, hogy bizonyítsák, a hidrokefáliás – emberi és állati – magzatok az őssejt olyan betegségében szenvednek, amely két tünetet idéz elő: vízfejűséget és neuronális zavart. Másfelől egy olyan eljáráson dolgoznak, amelyben a beteg őssejteket egészségesre cserélik, hogy aztán azok folytassák az agykérget alkotó neuronok termelését, és így ne alakuljon ki idegrendszeri károsodás.

Az egészséges őssejtek származhatnak magától a magzattól vagy az anyjától, és még a méhben ültetnék be őket műtéti úton. A több ország összesen hét kutatóközpontjának közreműködésével zajló projektben kutatók két éve dolgoznak a transzplantáció lehetőségén, de még a kísérleti szakasznál tartanak. Esteban Rodríguez szerint ha a jelenlegi ütemben haladnak tovább, másfél év múlva számolhatnak be az első eredményekről.

Az argentin tudós emlékeztetett arra, hogy a veleszületett vízfejűség mellett létezik a szerzett is, amely bármikor kialakulhat – mondjuk egy daganat miatt. Létezik az úgynevezett normál nyomás melletti vízfejűség is, amely akár olyanoknál is jelentkezhet, akiknél nem fejlődött ki tumor vagy más elváltozás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.