Meglepő: sok amerikainak nem kell az internet

Sokan meglepődtek, amikor kiderült, hogy az amerikaiak mintegy tizenöt százaléka nem használ internetet.

kn
2013. 09. 26. 10:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A felnőtt amerikaiak mintegy tizenöt százaléka állítása szerint soha sem használ internetet, kilenc százalékuk pedig csak a munkahelyén – mutatott rá a felmérést végző Pew Kutatóintézet. Az internetszolgáltatással nem rendelkező amerikaiak kilencvenkét százaléka a közeljövőben sem óhajt internetezni vagy elektronikus levelezést folytatni.

„Sokan meglepődtek, amikor kiderült, hogy nincs mindenkinek internete” – mondta Kathryn Zickuhr, a Pew tanulmányának szerzője. „Az internetszolgáltatással nem rendelkező felnőttek szerint nem létfontosságú, hogy otthon internetük legyen, vagy úgy vélik, hogy nem éri meg a fáradságot. S bár vannak közöttük, akik korábban használtak internetet, mégis azt mondják, nem tartják fontosnak, hogy a jövőben bevezettessék.”

Az internettel nem rendelkező amerikaiak mintegy harmincnégy százaléka gondolja úgy, hogy nincs rá szüksége. Harminckét százalékuk szerint nehéz az internetet használni, illetve tartanak a vírusoktól, a számítógépes kalózoktól és a számítógépes kémkedéstől. Tizenkilenc százalékuk hivatkozik arra, hogy drága a számítógép vagy az internetszolgáltatás díja, és mindössze hét százalékuk mondta azt, hogy a lakóhelyén nincs internet-hozzáférés.

Általában az idősek nem használják az internetet: a 65 éves vagy ennél idősebb amerikaiak negyvennégy százalékénak nincs internete, míg az 50 és 64 év közötti korosztálynál ez az arány mindössze tizenhét százalékos. A 18–29 éves korosztály nyolcvanhét százalékának van internete.

Az internethez nehezen hozzáférők között többségben vannak a legalacsonyabb jövedelemmel, illetve képesítéssel rendelkezők, a latin-amerikai származásúak és a vidékiek.

1995-ben az amerikaiaknak mindössze tizennégy százaléka használta az internetet, az arányuk jelenleg hetvenöt-nyolcvanöt százalék.

A felmérést 2252 felnőtt bevonásával április 17. és május 19. között végezték, 2,3 százalékpontos hibahatárral.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.