Felfedezésükről a PLOS ONE című tudományos folyóiratban számoltak be a kutatók, akik eredményeiket a PALAOA antarktiszi akusztikus megfigyelőállomás víz alatti felvételeire alapozták. Az obszervatórium a Déli-sarkon lévő Neumayer III. német kutatóállomás közelében található, és rendszeresen rögzíti a hosszúszárnyú bálnák énekét még a déli sarkvidéki tél során is.
Ilse van Opzeeland, az intézet tengerbiológusa és bálnaszakértője egy áprilisi reggelen hallgatott bele az állomásról érkező élő közvetítésbe, amikor hosszúszárnyúbálna-énekre lett figyelmes az év egy azon szakaszában, amikor a tengeri emlősöknek már jó ideje a hétezer kilométerrel északabbra lévő, melegebb afrikai vizekben kellett volna úszkálniuk – olvasható a ScienceDaily című ismeretterjesztő hírportálon.
Annak kiderítése érdekében, hogy a bálnáknak a Weddell-tenger keleti részén észlelt téli látogatása egyszeri alkalom volt-e, vagy sem, a kutatók alapos elemzés alá vonták a PALAOA állomás 2008–2009-es felvételeit a bálnáktól származó akusztikus jelek után kutatva. A tengeri emlősöktől származó változatos, magas frekvenciájú hangok mellett a felvételeken nyöszörgésre emlékeztető egyforma hangok is szerepeltek és az elemzés során a kutatók az utóbbiakra összpontosítottak.
Megállapították, hogy 2008-ban a bálnák a megfigyelőállomás közelében tartózkodtak, kivéve májusban, szeptemberben és októberben. A következő évben csupán szeptemberben nem lehetett hallani az éneküket, ezért igen nagy a valószínűsége annak, hogy a bálnák mindkét évben a Weddell-tenger keleti részén töltötték az egész telet.
Az, hogy a bálnák énekét bizonyos hónapokban nem lehet hallani, a szakemberek szerint talán az antarktiszi tengeri jég mozgásával magyarázható, ami az állatok helyzetváltoztatását is befolyásolja. A víz alatti felvételek alapján a kutatók nem tudják megmondani, hogy pontosan miről kommunikálnak az állatok, sem azt, hogy mely bálnák hangját hallani a téli hónapokban.
„A hangok talán fiatal tehenektől származnak, amelyek még nem vemhesek és kihagyják az afrikai partokhoz vezető, több mint hétezer kilométeres, erőt próbáló vándorutat” – magyarázta Van Opzeeland. Az új eredmények aláhúzzák a Déli-óceánnak mint a hosszúszárnyú bálnák természetes élőhelyének jelentőségét.
