Tang Csi-ken, a Kínai Társadalomtudományi Akadémia Régészeti Intézetének anjangi vezetője elmondta: az ecset már a Sang-dinasztia korában (a Kr.e. 17–11. században) mindennapos íróeszköznek számított, abban a korszakban már gyakoribbak voltak az ecsettel festett szövegek, mint az éles szerszámmal karcoltak. Ennek igazolására számos bizonyítékot gyűjtöttek a szakértők, de hivatalosan most álltak ki először az elmélet mellett a kínai tudósok.
A kínai írásbeliség első emlékei a 19. század végén felfedezett teknőspáncélból és szarvasmarha-lapockacsontból készült jóslócsontok, amelyek a kutatások alapján a Sang-dinasztia legvégéről származnak. A jóslócsontokon talált írásjelek többnyire bronztűvel karcoltak, egyes darabok ugyanakkor kétséget kizáróan festve vannak.
Tang szerint az ecset használatára utal néhány ősi karakter is, például a „könyv” szó ősi megfelelője cérnával összefogott bambuszcsíkokat ábrázol. Ezek a bambuszcsíkok kiváló „papírként” szolgáltak az ecsettel való íráshoz, a technikát még évszázadokkal később is alkalmazták. További bizonyítéknak tekinthetők a jóslócsontok „történelem” és „toll” szavakat jegyző karakterei, melyek inkább emlékeztetnek ecsetet tartó kézre, mint karcolóra vagy vésőre – tette hozzá a régész. Egyes karakterek formája is a tudósok állítását támasztja alá: a köröket, kerek formákat tartalmazó írásjegyek csontokba vésése ugyanis nagyon nehéz lett volna.
A jóslócsontok feltárásának helyén, Honan tartományban a tudósok a csontokon kívül is találtak ecsetírásra utaló tárgyi bizonyítékokat, így többek közt egy jáde táblát, ecsetírásos kerámia- és bronztárgyakat. Tang ugyanakkor a kutatás nehézségeire utalva emlékeztetett: az ecsetírásos emlékek kevésbé maradandóak, mint a vésettek.
