Stockholmban hétfőn jelentették be, hogy az amerikai James Rothman és Randy Schekman, valamint a német – de amerikai állampolgársággal is rendelkező – Thomas Südhof kapta az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a vezikuláris transzport szabályozásával kapcsolatos felfedezéseikért.
A vezikulumok membránnal körülhatárolt hólyagocskák, amelyek a meglévő membránrendszerekből „fűződnek le”. Liliom Károly az MTI-nek elmondta, hogy a vezikuláris transzport rendkívül sokrétű folyamat, a három tudós pedig a rendszer különböző szabályozó aspektusainak, pontosabban azoknak a fehérjéknek a leírásáért kapta a díjat, amelyek szerepet játszanak e sokrétű folyamat egyes lépéseiben.
Mindhárman más irányból, egymástól függetlenül indultak el: Schekman élesztővel kezdett dolgozni és génkiütéses kísérletekkel figyelte, hogy a vezikuláris transzport sérül-e vagy sem, ha megakadályozza bizonyos fehérjék kifejeződését. Így azonosított olyan fehérjéket, amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a vezikuláris transzportfolyamatok szabályosan lejátszódjanak. Rothman a vezikulumok fúziójához szükséges szabályozó és segítő fehérjéket azonosította, Thomas Südhof pedig a neurotranszmitterek időzített kibocsátásában – tehát megint csak a szabályozásban – szerepet játszó fehérjéket írt le.
A legtöbb sejt belsejét membránokkal körülhatárolt terek töltik ki, az egyik membránrendszerről lefűződő, majd egy másikba beolvadó vezikulumok végzik ezeknek a membránoknak az egymásba való átalakulását, az egymással való kommunikálását. Bár a vezikulumoknak lehet konkrét, tároló funkciójuk, a sejt szállítórendszere ennél dinamikusabb mechanizmus, általánosabb jelenség, amelynek alapvető szerepe van a sejt életében. Ahhoz, hogy a membránok lefűződése és fúziója időben és térben jól szabályozottan menjen végbe, általában szükség van különféle fehérjék segítségére. A kutatók ezeket a fehérjéket találták meg, Rothman magasabb rendű sejteket, Schekman az élesztőket, Südhof pedig az idegvégződéseket vizsgálva azonosította őket – részletezte Liliom Károly.
