Orvosi Nobel-díj: így fuvaroznak a sejtek

Az amerikai James Rothman és Randy Schekman, valamint a német Thomas Südhof kapta megosztva az idei orvosi-élettani Nobel-díjat.

Az illetékes bizottság indoklása szerint a három tudós vezikuláris transzporttal kapcsolatos kutatásai hozzájárultak annak megértéséhez, hogy a sejtek által előállított molekulák miként kerülnek a megfelelő helyre a megfelelő időben. A Nobel-díj honlapján olvasható összegzés szerint a három tudósnak sikerült megfejtenie, miként szervezik a sejtek szállítórendszerüket. Minden egyes sejt ugyanis egy apró „ipari létesítménynek” tekinthető, amely különböző molekulákat állít elő és exportál, pontosan eljuttatva őket a megfelelő célállomásra. A hasnyálmirigy által termelt inzulin a vérbe kerül, az idegműködést szabályozó ingerületátvivő anyagokat, az úgynevezett neurotranszmittereket az egyik agysejt küldi a másiknak, amikor párbeszédbe elegyedik vele.

A molekulák szállítása parányi „hólyagokban”, vezikulumokban zajlik. A három idei Nobel-díjas e vezikuláris transzport szabályozásának genetikai és molekuláris alapjait tárta fel, melyeknek köszönhetően a küldemények a megfelelő időben érkeznek a megfelelő helyre.

Randy Schekman, a Kaliforniai Egyetem – Berkeley intézetének professzora fedezte fel, hogy milyen gének szabályozzák a vezikuláris transzportot, James Rothman, a Yale kutatója derítette ki, hogy milyen fehérjemechanizmusok teszik lehetővé a vezikulumok célállomási „dokkolását”, Thomas Südhofnak, a Stanford Egyetem kutatójának a nevéhez pedig annak megfejtése fűződik, hogy miképp szabályozzák a sejtek a szállítmányok kézbesítésének időzítését.

A három idei Nobel-díjas felfedezéseinek köszönhetően ismerhette meg a tudomány, hogy milyen pontosan szabályozott mechanizmus irányítja a sejtek szállítórendszerét és a szállítmányok célba juttatását. E rendszerben fellépő zavarok kóros folyamatokat indítanak el, olyan betegségek kialakulásához vezetnek, mint az idegrendszeri kórképek, a diabétesz vagy az immunológiai rendellenességek.

James Rothman 1950-ben született a Massachusetts állambeli Haverhillben. 1976-ban a Harvard Egyetemen szerzett phd fokozatot, majd a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) posztdoktori képzésében vett részt. 1978-ban a Stanford Egyetemre került, ott kezdte meg kutatásait a vezikulumokról. Később dolgozott a Princetoni Egyetemen, valamint a Columbia Egyetemen is. 2008-ban a Yale munkatársa lett, jelenleg a sejtbiológiai tanszék professzora és vezetője.

Randy Schekman 1948-ban született a minnesotai St. Paulban. A Los Angeles-i Kaliforniai Egyetemen tanult, 1974-ben a Stanford Egyetemen szerzett doktori címet az orvosi Nobel-díj 1959-es kitüntetettje, Arthur Kornberg tanítványaként. Két évvel később került Berkeleybe, ahol jelenleg a molekuláris és sejtbiológiai tanszék professzora. Emellett a marylandi Howard Hughes Orvosi Kutatóintézet munkatársa.

A három tudós közül Thomas Südhof a legfiatalabb: 1955-ben született Göttingenben, ott is járt egyetemre. 1982-ben diplomázott, ugyanabban az évben doktorált neurokémiából. 1983-ban a Texasi Egyetem orvosi karának posztdoktori hallgatója lett Michael Brownnal és Joseph Goldsteinnel, az orvosi Nobel-díj 1985-ös kitüntetettjeivel együtt. Südhof 1991-ben lett a Howard Hughes Orvosi Kutatóintézet munkatársa, 2008-ban pedig a Stanford Egyetem sejtfiziológia professzorává nevezték ki.

Hitetlenkedve, de természetesen örömmel fogadta Randy Schekman a hírt, hogy megkapja a legrangosabb tudományos díjat, Thomas Südhof pedig azt hitte, viccelődnek vele.

Schekmant kaliforniai idő szerint hajnali 1 órakor ébresztette a hírrel az illetékes Nobel-bizottság titkára. „Nem nagyon forgott az agyam. Nem jutott eszembe semmi frappáns. Annyit tudtam csak mondani, hogy »Ó, istenem!«” – idézte a tudóst az AP amerikai hírügynökség.

A kutató felhívta laboratóriumának vezetőjét, és megkérte, vegyen néhány üveg pezsgőt, mert ünnepelni fognak.

Franz-Ulrich Hartl, a Max Planck Biokémiai Intézet igazgatója arról tájékoztatta a DPA német hírügynökséget, hogy telefonon beszélt James Rothmannel, aki „rettentően boldog” volt a bejelentés hallatán. Hartl elmondása szerint Rothman arra akarja használni hírnevét, hogy tovább fejlessze az általa vezetett intézetet.

A tudós a Nobel-díj honlapján közzétett hangfelvétel tanúsága szerint egyáltalán nem örül a várható médiafelhajtásnak, de nagyszerű lehetőségnek tartja arra, hogy felhívja a figyelmet az orvostudományra és saját tudományterületére. A Yale professzora, akit szintén a Nobel-bizottság titkára ébresztett, hangsúlyozta: nagyon örül annak, hogy Schekmannel és Südhoff-fal oszthatja meg az elismerést.

A díjat hagyományosan december 10-én, Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át Stockholmban. A legmagasabb orvostudományi elismeréssel összesen 8 millió korona (272,3 millió forint) jár.

Az orvostudományi Nobel-díjat 1901 óta most 104. alkalommal ítélték oda összesen 204 tudósnak, 38 alkalommal kapta egy, 32 alkalommal két és 34 alkalommal három tudós megosztva. A 201 kitüntetettből 10 nő, közülük csak Barbara McClintock vehette át egyedül a díjat, 1983-ban. Kilenc alkalommal nem ítélték oda az elismerést.

Az eddigi legfiatalabb kitüntetett a 32 éves Frederick G. Banting volt, 1923-ban, a legidősebb Peyton Rous, aki 87 éves volt, amikor 1966-ban neki ítélték a díjat. „Családi” díjazásban részesült 1947-ben a Cori házaspár: Gerty és Carl mindketten megkapták az orvosi Nobel-díjat. A díjazottak átlag életkora 57 év, a legidősebb élő kitüntetett az 1920-ban született Edmond H. Fischer amerikai tudós, aki 1992-ben kapta meg az elismerést.

Érdekesség, hogy a többi jelölt kilétéről ötven évig nem közölhető információ, így például a fél évszázad lejártával derülhetett ki, hogy Sigmund Freud osztrák pszichiátert nyolc alkalommal jelölték, de egyszer se kapta meg a díjat.

A fiziológiai vagy orvostudományi Nobel-díj eddigi magyar vagy magyar származású kitüntetettjei között volt Bárány Róbert (1876–1936), aki Svédországban élt, és 1914-ben kapta a díjat „a vesztibuláris apparátus (egyensúlyszerv) fiziológiájával és kórtanával kapcsolatos munkáiért”. 1937-ben Szent-Györgyi Albert (1893–1986) kapta a kitüntetést „a biológiai égésfolyamatok terén tett felfedezéséért, különösen a C-vitamin, valamint a fumársav-katalízis vonatkozásában”; ő az egyetlen olyan magyar, aki Magyarországon folytatott kutatásaival érdemelte ki a Nobel-díjat. Az Amerikában letelepedett Békésy György (1899–1972) „a fül csigájában létrejövő ingerületek fizikai mechanizmusának felfedezéséért” 1961-ben kapott orvosi Nobel-díjat.

2003: az amerikai Paul C. Lauterbur és a brit Peter Mansfield, a mágneses rezonancia elvét hasznosító tomográfia fejlesztését célzó munkásságáért

2004: az amerikai Richard Axel és Linda B. Buck az emberi szaglószervekkel és a szaglórendszer szervezetével kapcsolatos kutatásaikért

2005: az ausztrál Barry J. Marshall és J. Robin Warren a gyomorhurutot és fekélyt okozó baktérium felfedezéséért

2006: az amerikai Andrew Z. Fire és Craig C. Mello a genetikai információáramlás ellenőrzése mechanizmusának felfedezéséért

2007: az amerikai Mario Capecchi és Oliver Smithies, illetve a brit Martin Evans az őssejtkutatás terén elért eredményeiért

2008: a német Harald zur Hausen a méhnyakrákot okozó vírusok (humán papillomavírus), valamint a francia Francoise Barré-Sinoussi és Luc Montagnier a hiv (az aids vírusa) 1983-as felfedezéséért

2009: az amerikai Elizabeth Blackburn, Carol Greider és Jack Szostak, akik felfedezték, hogyan másolódnak a kromoszómák, és milyen folyamat védi őket a töredezéstől. Kutatásaik hozzájárultak az öregedési folyamatok és a betegségek kialakulásának teljesebb megértéséhez, illetve lehetséges új terápiák kifejlesztéséhez

2010: Robert Geoffrey Edwards brit tudós a szervezeten kívüli megtermékenyítés módszerének fejlesztéséért

2011: az amerikai Bruce Beutler és a luxemburgi születésű Jules Hoffmann „a veleszületett immunrendszer aktiválásával kapcsolatos felfedezéseiért”, valamint a kanadai Ralph Steinman a „dendritikus sejtek és azok szerzett immunitásban betöltött szerepének felfedezéséért”. (Steinman a kitüntetés bejelentése előtt három nappal meghalt, de a díjat – amely posztumusz nem adható – nem vonták vissza)

2012: a brit John B. Gurdon és a japán Jamanaka Sinja annak felfedezéséért, hogy az érett sejteket vissza lehet programozni pluripotens sejtekké, amelyekből a test valamennyi szövete kialakítható

Akárcsak a lottónyertesek, a hétfőn kezdődő 2013-as Nobel-szezon kitüntetettjei is maguk döntik el, válaszolnak-e erre a kérdésre. Serge Haroche, a 2012-es fizikai Nobel-díj kitüntetettje elmondta, hogy „nem volt ideje a pénzen gondolkodni”. Annyit bevallott, hogy ingatlanba szeretne fektetni, akárcsak többen azon kevesek közül, akik mertek a hatalmas pénzről beszélni.

„Azt hiszem, nagyban függ származási országuktól, személyes anyagi helyzetüktől és jövedelmüktől” – mondta a pénz felhasználásáról Lars Heikensten, a Nobel Alapítvány főigazgatója a francia hírügynökségnek. Elfriede Jelinek osztrák író, aki 2004-ben kapta meg az irodalmi Nobel-díjat, kijelentette, hogy „az anyagi függetlenségét” biztosította belőle.

Krokettpálya, avagy a szabadjára engedett szenvedély

Mások szabadjára engedték szenvedélyüket. A 2001. év orvosi Nobel-díjasa, Sir Paul Nurse például felújította motorkerékpárját. Egy másik orvosi Nobel-díjas, Richard Roberts (1993) krokettpályát építtetett a háza előtt.

Az irodalmi Nobel-díjasok jóval diszkrétebbek. „Még ha a Nobel-díjas szerzők eléggé ismertek is, sokan közülük nem keresnek túl sokat a műveikkel – magyarázta az Uppsalai Egyetem kutatója, Anna Gunder. – A díj segítségével gondoskodhatnak a jövőjükről, és kizárólag az írásnak élhetnek, de vannak a pénznek negatív hatásai is. Sok mindent megváltoztat a pályájukon: a díjat követő évben kevesebbet írnak, de általában egy-két év múlva újrakezdik.”

A Nobel-békedíjasok esetében általában hagyományosabb a választás. Az elismert politikusok, szervezetek vagy aktivisták rendszerint reflektorfénybe kerülnek, és színt kell vallaniuk, mit tesznek a pénzzel. Sokan – mint például Barack Obama amerikai elnök 2009-ben és az Európai Unió 2012-ben – jótékony szervezeteknek ajánlották fel a pénzt. Mások a saját programjaikat finanszírozzák a díjból. A 2008-as év kitüntetettje, Martti Ahtisaari volt finn elnök közölte, hogy a pénzt az általa alapított válságkezelő csoport működtetésére fordítja.

Kivételt jelentett az 1920-ban kitüntetett Woodrow Wilson amerikai elnök, aki egy svéd bankba helyezte el a pénzt, második elnöki mandátumának lejárta utáni jövőjét biztosítandó.

Évről évre változik az összeg

A Nobel-díj összege évről évre változik, 2012-ben a pénzügyi válság miatt 20 százalékkal csökkent. A következő években várhatóan nem emelkedik majd, de a kitüntetetteknek így sem kell elégedetlenkedniük, ha megkapják azt a bizonyos stockholmi vagy oslói telefonhívást. A díjat elnyerők egy része szerint az elismerés többet ér. „A díj a pénz nélkül is ugyanolyan értékes lenne” – vélte Serge Haroche.