Az állat tülkére az utóbbi években elsősorban Ázsiában mutatkozik olthatatlan igény. 2007-ben még „csak” 13 orrszarvú elpusztulását tulajdonították vadorzóknak Johannesburgban. Az elmúlt négy hétben száznál is többet öltek le. Dél-Afrikában él a világ 25 ezer egyedet számláló orrszarvúállományának 80 százaléka. Állatvédők arra figyelmeztetnek, hogy az afrikai országban az orrszarvúk halálozási mutatója a születési ráta fölé kúszott a vadorzás következtében, ezért a faj a kihalás szélére sodródhat.
Az orrszarvúk tülkét sok helyen afrodiziákumnak tartják, orvosságként főként az ázsiai piacon, elsősorban Kínában, Vietnamban és Laoszban keresett: porrá őrölve kilogrammja 50 ezer eurót is érhet.

Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán