Varjúk tömege lepi el Nyíregyházát

Több, mint hét országból menekülnek a nyíregyházi Sóstói-erdőbe. Akár ezer kilométert is röpülnek.

kn
2013. 10. 24. 7:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A koromfekete, 45 centiméteresre megnövő, 300-350 grammos, erős csőrű, nagy csapatokban portyázó vetési varjak „előőrsei” már elfoglalták helyüket az erdőben. Társaik folyamatosan érkeznek, főként Lengyelországból, Ukrajnából, Oroszországból, Fehéroroszországból, Észtországból, Lettországból és Litvániából – mondta Szigetvári Csaba, a helyi E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület projektvezetője kedden az MTI-nek.

Az eurázsiai területeken élő varjú több száz, sőt akad, amelyik ezer kilométert is repül nyíregyházi telelőhelyére, hogy menedéket keressen a kemény orosz tél elől. Az ornitológusok a meggyűrűzött madarak jelzése alapján feljegyeztek már olyan varjút is, amelyik Oroszország távoli, Kalinyin megyéjéből 1384 kilométert tett meg a Sóstói-erdőben lévő téli menedékhelyig.

A különböző országokból érkező varjak a hazai állomány egy részével együtt telelnek a Nyíregyháza északi határában fekvő fás területen.

Szigetvári Csaba tájékoztatása szerint Szabolcsban, csakúgy mint az ország más területein, kevés vetési varjú él, számukat 25 ezer körülire becsülik.

A Nyírségben stabil fészkelőhelyeik vannak, és annak köszönhetően, hogy 2001-ben védetté nyilvánították a fekete madarakat, ma már a lakókörnyezet közvetlen közelében raknak fészket a magasabb fákon, és négy-öt tojásból költik ki kicsinyeiket. Nyíregyháza környékén Nyírteleken és Nagycserkeszen él nagyobb varjúkolónia, egy kisebb számú pedig a város Tokaji úti piacához közeli fasorokban.

A Sóstói-erdőben évről évre több tízezerre becsülik a telelő varjak számát. A madarak nappal a környék mezőin keresnek táplálékot: rovarokat, kisemlősöket, magvakat, fákon maradt gyümölcsöket fogyasztanak. A nagyon hideg napokon azonban nem hagyják el a város területét, többnyire a családi házas lakóövezetek kertjeit lepik el, és ott keresnek eleséget, majd estére, sötétedés előtt repülnek vissza az erdőbe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.