A beszédértéshez hasonlót tudnak a majmok

Amint az ismételt hangsor megváltozott, hosszabban meresztették a szemüket.

A mai ember és a majmok közös ősénél a zenei képességek legalább 30 millió évvel ezelőtt kialakulhattak – olvasható a Bécsi Egyetem kutatóinak a Biology Letters című tudományos lapban megjelent tanulmányában. A kutatás magyarázattal szolgálhat arra is, miért dobolnak a csimpánzok a fák gyökerein, és miért hangzik éneknek a majmok hívó hangja.

Andrea Ravignani, a tanulmány szerzője, a Bécsi Egyetem kognitív biológiai tanszékének doktorandusza elmondta: a zenei készségek megjelenése lehet az első lépés a beszédhangok szabályszerűségeinek felismerése, tehát a nyelv kialakulása felé.

A kutatók eddig az állatok emberi beszédre adott reakciót vizsgálták csak, most azonban úgy változtattak a hangmintákon, hogy jobban illeszkedjenek a mókusmajmok biológiai sajátosságaihoz.

Olyan hangrendszert dolgoztak ki, amely a vizsgált, igen magas frekvencián kommunikáló majomfaj természetes hangképzésére és hallási képességeire épül. A kísérleti állatoknak lejátszott zenei minták tehát majomhangoknak hangzottak, ám szerkezeti jellemzőik sok emberi nyelvben megtalálható mintákra hasonlítottak.

Úgy kell elképzelni, mintha autóban utazva hátul a kisgyermek folyamatosan azt ismételgetné, hogy „papa, papa, papa”, míg a szülő már nem is figyel rá oda, mígnem egyszer azt mondja: „mama”. Ekkor felkapja a fejét a felnőtt – magyarázta Ravignani.

A mókusmajmok a kísérletek során kétféle hanganyagot hallgattak meg. Az egyikben csak hasonló hangszerkezetek ismétlődtek, a másikban vegyesen voltak hasonlóak és eltérőek. A lejátszások között a kutatók etették őket, így az állatok gyorsan megszerették a tevékenységet.

A tudósok azt figyelték meg, hogy amint az ismételt hangsor megváltozott, a mókusmajmok hosszabban meresztették a szemüket, mintha csodálkoznának, mi történt. A kísérlet megmutatta, hogy a majmok felismerték a hasonló hangsorokat és azt is, amikor ezek módosultak. Ez a zenéhez és beszédhez egyaránt szükséges képesség tehát már az ember és a majom közös ősénél kialakulhatott, és valószínű, hogy minden mai főemlősnél megtalálható.