Havazást hozó hidegfront zúdul át felettünk

Erős széllökések, napsütés, gomolyfelhő – ilyen időre számíthatunk pénteken.

kn
2013. 11. 29. 8:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Észak felől csökken a felhőzet, majd gomolyfelhős időre számíthatunk napsütéssel, estefelé pedig már fátyolfelhők is érkeznek fölénk. Legfeljebb az északkeleti határ mentén alakulhat ki egy-egy hózápor. Az egyre több helyen északnyugatira forduló szél megélénkül, olykor erős széllökések is lehetnek. A hőmérséklet csúcsértéke 3, 7 fok között alakul. Késő este +1, -4 fokra számíthatnunk.

Éjszaka egy havazást hozó hidegfront vonul át felettünk, ez a hidegfrontra érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat. Az idegrendszer ingerlékenysége gyakran csökken ilyen időjárási helyzetekben, ezért a reflexidő megnyúlhat, a cselekvési reakció késhet, emiatt a közlekedésben részt vevőktől fokozott figyelem szükséges. Tartós álmosságérzés is jelentkezhet. A szervezet görcskészsége hidegfront érkezésekor erősödik, emiatt az epe-, vese-, gyomor- és bélgörcsök száma a frontbetegeknél emelkedhet. Pénteken a hidegfronti hatást délután már melegfronti hatás váltja fel, többen panaszkodnak majd fejfájásra, fáradtságra, álmatlanságra.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.