A tanulmány térképei az elsők, amelyek nagy felbontásban dokumentálják az erdős területek csökkenését és növekedését. A kutatók összehasonlították a különböző országok erdeinek változását, s figyelemmel kísérték az erdőirtásokat is. A Landsat-képek minden egyes pixele egy baseballpálya nagyságú területnek felel meg, így a tudósok kellő részletességgel alkották meg a képeket, hogy regionális és globális léptékben is beszédesek legyenek.
„Most már 12 éves adatsoraink vannak az erdők éves veszteségére vonatkozóan szerte a világon” – mondta Matthew Hansen, a tanulmány, illetve a Marylandi Egyetem kutatócsoportjának vezetője.
Hansen és munkatársai 143 milliárd pixelt és 654 ezer Landsat-képet elemeztek, amelyekből később az erdők növekedését és csökkenését ábrázolták 2000 és 2012 között. Ezen időszak alatt 2,3 millió négyzetkilométer erdő veszett oda, s 800 ezer négyzetkilométer keletkezett. Munkájuk a Science folyóiratban jelent meg november 15-én. A kutatásban a Marylandi Egyetem mellett részt vett a Google, a New York Egyetem, a Woods Hole Kutatóközpont, az USGS (U.S. Geological Survey) és az Észak-Dakotai Állami Egyetem.
Kulcsfontosságú volt a Google közreműködése, amely a modelleket átvéve feldolgozta és ábrázolta a műholdas adatokat.
A tanulmány ideje alatt Brazília nagyjából a felére csökkentette az éves erdőirtásának mértékét. Hansen szerint „ez a következménye az összehangolt politikai erőfeszítéseknek, s a világ többi részén is ennek kellene a bevett szokásnak lennie”.
A kutatócsoport véleménye szerint ezzel szemben más országokban nőtt az erdőirtás aránya. Indonéziában például megduplázódott a vizsgált időszakban.
A tanulmány elkészülte előtt az országok közötti erdészeti adatok összehasonlítása nem volt a jelenlegihez mérhető pontosságú. Az egyes országok erdei különbözőek, így azok globálisan vett összehasonlítása nehézkes volt.
„Ha különböző módszerekkel és meghatározásokkal vett adatállományokat mérünk össze, azokat nehéz egységesíteni. De a Landsat kvázipoláris pályán keringő műhold révén azonos minőségű képeket készít a világon mindenhol. Így ugyanazzal az algoritmussal dolgozhattunk az amazonasi esőerdőktől az indonézekig. Ez pedig hatalmas javulást eredményezett.” – nyilatkozta Hansen.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!