90 éve hunyt el Alexandre Gustave Eiffel

A híres építész állítólag Beethoven V. szimfóniájának hallgatása közben hunyt el.

Német származású, jómódú dijoni családban született Eiffel 1832. december 15-én. A műegyetemre nem vették fel, ezért a párizsi mérnökképzőt végezte el, diplomájának megszerzése után vasszerkezetekre, főleg hidakra szakosodott. Egyike volt azoknak, akik a nehéz és kevéssé rugalmas öntöttvas elemek helyett jóval teherbíróbb, hengerelt acélból készült, szegecselt térbeli rácsos szerkezetekkel dolgoztak, a hídépítésben is az elsők között alkalmazott sűrített levegős keszonokat.

Ő tervezte az 1867-es párizsi világkiállítás gépeket bemutató, hatalmas, boltíves csarnokát, a következő évben önálló céget alapított. 1877-ben tervei alapján épült meg a portugáliai Portónál a Douro folyó feletti 160 méteres acél átkelő, irodája készítette a dél-franciaországi Truyére folyót 162 méteres acélívvel összekötő, 400 méter hosszú Garabit-viadukt tervét, ami sokáig a világ legmagasabb hídja volt. Világszerte kapott megbízásokat, így ő tervezte a New York-i Szabadság-szobor tartószerkezetét, a Panama-csatorna számos hídját és zsilipjét. Magyarországon a budapesti Nyugati pályaudvar, a Margit híd és a szegedi Tisza híd vasszerkezeti tervei kerültek ki az Eiffel-irodából.

A főváros legrégebbi fő vasúti pályaudvara ma is építészeti remekműnek számít. Nevét nem a földrajzi elhelyezkedéséről, hanem az akkor működő vasúttársaságról kapta.

A pályaudvar terveit az osztrák August de Serres építész és később a párizsi Gustave Eiffel cége készítette. Az új pályaudvar 1877. október 28-án nyílt meg. A pályaudvar vasszerkezete a maga korában technikai bravúrnak számított.

A csarnok hossza 146 méter, a középcsarnok szélessége 42 méter, a legnagyobb magassága pedig 25 méter.

Forrás: Wikipedia.hu

A „vas varázslójának” is nevezett mérnök leghíresebb építménye az 1889-es párizsi világkiállításra két év alatt felépített Eiffel-torony, amelyet a közhittel ellentétben igazából nem ő, hanem cégének egyik építésze, a svájci Maurice Koechlin tervezett; Párizs városa hétszáz ajánlat közül választotta az övékét. A  római Szent Péter-bazilikánál vagy a gízai piramisoknál kétszer magasabb, 300 méteres (angol mértékegységben számolva ezer láb) torony akkor a világ legmagasabb építményének számított, csak 1930-ban múlta felül a New York-i Chrysler Building.

A munka 2 évig, 2 hónapig és 2 napig tartott, 7,5 millió frankba került, ez volt az első olyan építkezés, amelynek minden fázisát végigfényképezték. A háromezer munkás két és fél millió szegeccsel illesztette össze a 18 038, egyenként tízméteres, előre gyártott elemet, amelyek összsúlya 7300 tonnára rúg. A torony négy pilonon (támasztószerkezeten) nyugszik, amelyek mindegyike saját alaptestében van kihorgonyozva, a lábak közti 76 méter fesztávú boltíveknek csak esztétikai szerepük van.

A különleges konstrukció a maga idejében komoly ellenérzéseket váltott ki, Párizs látképét elcsúfító monstrumnak tartották. Egy anekdota szerint a leghevesebben az író Maupassant tiltakozott, aki a torony elkészülte után mégis mindennap annak vendéglőjében ebédelt – szavai szerint azért, mert ez az egyetlen hely Párizsban, ahonnan nem látszik az építmény. A tornyot eredetileg csak húsz évre engedélyezték, jövőjét csak az garantálta, hogy 1906-ban rádióadót szereltek a tetejére, később tévéműsorokat is sugároztak innen.

A tornyot a párizsiak lassan megszerették, idővel esztétikai értékeit is elismerték, mára az „öreg hölgy” Párizs szimbóluma és egy 2012-es felmérés szerint Európa leglátogatottabb műemléke. Évente mintegy nyolcmillió turista keresi fel, a számítások szerint 435 milliárd eurót ér.

Eiffel még a torony építése közben a panamai beruházással kapcsolatban vesztegetési botrányba keveredett, emiatt lemondott cége vezetéséről. Élete hátralévő részét tudományos munkájának szentelte: aerodinamikával (az áramló levegővel, a levegőben mozgó testekre ható erőkkel foglalkozó tudományág) foglalkozott, dolgozószobáját a torony harmadik emeletén, 280 méter magasságban rendezte be. Az építmény egyik lábában szélcsatornát épített, ahol repülőmodelleket teszteltek, így a kísérleti aerodinamika egyik megteremtőjét is személyében tisztelhetjük.

A Párizs melletti Auteiul-ben aerodinamikai laboratóriumot hozott létre, amelyet 1921-ben a francia államnak adományozott. A torony tetejére meteorológiai mérőállomást telepített, idővel Franciaország 25 különböző pontján mérte és jegyezte fel az időjárással kapcsolatos adatokat.

A már életében világhírűvé lett francia mérnök 91 évesen, állítólag Beethoven V. szimfóniájának hallgatása közben hunyt el. Arcképe és a nevét viselő torony 1996-tól az euró bevezetéséig a 200 frankos bankjegyet díszítette.