A repülni képtelen éjszakai madár nem apró változata egy távoli ősnek, hanem sokkal inkább egy kistestű madár leszármazottja, amely egykor Új-Zéland Tasman-tengeri szomszédjáról, Ausztráliából repülhetett át a szigetországba – mutatott rá az ausztrál Flinders Egyetem, az új-zélandi nemzeti múzeum (Museum of New Zealand Te Papa Tongarewa) és a Canterbury Museum szakembereinek közös tanulmányából.
A szakemberek egy három évvel ezelőtt talált fosszíliára alapozták eredményeiket. A leletet az Új-Zéland Déli-szigetén elterülő Otago nevű régió középső részén fedezték fel. Az eredményeket azon genetikai bizonyítékok is alátámasztották, amelyek szerint a kivi az ausztrál emuval, nem pedig az új-zélandi moával – mintegy hétszáz éve kihalt, nagy testű, emuszerű madárral – áll rokonságban – húzta alá a közleményben Trevor Worthy, a Flinders Egyetem munkatársa. „A kivi egyik jellegzetes tulajdonsága, hogy óriási tojást rak, amely a nőstény testtömegének nagyjából egynegyedét teszi ki” – mutatott rá Worthy, a moafélék nemzetközileg elismert szakértője.
A mostani eredményekkel megdőlt az a széles körben elfogadott elmélet, amelyet a néhai kiváló evolúciós biológus, Stephen Jay Gould képviselt 1986-os tanulmányában, azzal magyarázva a kivi tojás méretét, hogy a madár valószínűleg egy hatalmas, moaszerű ős leszármazottja.
„A nagyjából 20 millió évvel ezelőttről, a korai miocénkorból származó fosszília egy apró, a ma ismert kivi méretének nagyjából egyharmadát kitevő madár maradványa. Mindez pedig azt jelenti, hogy a kivi nem egy távoli ős összement változata, hanem egy kistestű madár megnövekedett leszármazottja” – világított rá a közleményben Paul Scofield, a Canterbury Museum munkatársa, hozzátéve, hogy az utóbbi jelenség gyakran megfigyelhető a korai miocénkorból származó madaraknál.
„Amennyiben a kivi és az emu rokonságban állnak egymással, ahogy azt a DNS-eredmények sugallják, akkor olyan közös őstől származnak, amely tudott repülni. Mindez azt jelenti, hogy egykor kis testűek voltak és szárnyakkal rendelkeztek, amelyekkel Új-Zélandra repültek. Az elmélet alátámasztásához azonban szárnycsontokat kell találnunk” – húzta alá a szakember. A kutatók a déli félteke idei nyarán folytatják az ásatási munkálatokat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!