Mindenhol befelhősödik, de gyorsan fel is szakadozik a felhőzet, kisüt a nap, csak a Tiszántúlon és délnyugaton maradhatnak estig borult területek. Számottevő csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél a Dunántúlon és a középső országrészben megerősödik, a magasabban fekvő helyeken viharossá fokozódik. A hőmérséklet délután +2 és +8, késő este –5 és +1 fok között alakul.
Éjszaka hidegfront vonult át felettünk, ezzel változékonyabbá is vált az időjárásunk. Csütörtökön eleinte a front mögött hideg levegő áramlik a Kárpát-medencébe. Estétől ismét melegedés zajlik a magasabb légrétegekben, de ez is csak a péntek hajnalban érkező újabb hidegfront érkeztéig tart.
Figyelmeztető előrejelzés van érvényben Magyarország területén csütörtök éjfélig: kezdetben a délnyugati megyékben és az Északi-középhegység keleti felében még többfelé lehet sűrű köd. A délelőtt folyamán ezeken a területeken is javulnak a látási viszonyok, a köd valószínűleg mindenütt megszűnik.
Csütörtökön gyenge hidegfronti tünetek jelentkezhetnek. Az esetleges alvási zavarok, szédülés hátterében ezért időjárási okok is lehetnek, erősödhetnek majd a reumatikus fájdalmak, ingadozhat a vérnyomás. A frontnak azonban lesz jótékony hatása is, mivel kitisztítja a levegőt, többfelé megszünteti a nyirkos időt.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!