Csalódást okozhatnak a folyékony szappanok

Ha igaz, akkor nagyon nagyot hazudhattak a szappangyártók.

tt
2013. 12. 18. 21:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hatóság szakértői egyúttal bejelentették, a triklozán és a hasonló vegyületek használatának biztonságát most azoknak a friss kutatásoknak az áttekintésével vizsgálják meg, amelyek szerint ezek az anyagok befolyásolhatják a hormonműködést és elősegíthetik a gyógyszereknek ellenálló baktériumok elszaporodását.

A hétfőn nyilvánosságra hozott szabályozás tervezete szerint a hatóság előírja a gyártóknak, hogy bizonyítsák, antibakteriális szappanjaik és mosakodószereik biztonságosak, és hatékonyabbak, mint a sima szappan és víz. Változtatni kell az összetételén vagy a címkézésén azoknak a termékeknek, amelyekről 2016-ig nem mutatják ki, hogy biztonságosak és hatékonyak, illetve ki kell vonni őket a forgalomból.

Sandra Kweder, az FDA gyógyszerközpontjának igazgatóhelyettese elmondta: úgy véli, sok fogyasztó feltételezi, az antibakteriális termékekkel megóvja magát és családját a betegségektől, noha semmilyen bizonyíték sincs arra, hogy ezek a készítmények jobban védenék az egészséget, mint a szappan és a víz.

A higiéniai termékeket előállító ipar szóvivője szerit ugyanakkor az FDA már „temérdek olyan adattal” rendelkezik, amelyek az antibakteriális mosakodószerek kedvező hatásait bizonyítják. A szabályzat nem vonatkozik a kézfertőtlenítőkre, amelyek többsége nem antibakteriális vegyszert, hanem alkoholt tartalmaz.

A triklozán az Amerikában forgalomban lévő antibakteriális folyékony szappanok és mosakodószerek mintegy 75 százalékában megtalálható, az antibakteriális szappanoknak pedig több mint 93 százaléka tartalmaz trikolkarbant vagy triklozánt. Ugyan a szabályozás csak a tisztálkodószerekre vonatkozik, az iparág ezen kívül is antibakteriális termékek ezreit állítja elő: konyhakéseket, gyermekjátékokat, cumit és fogrémet is. Az elmúlt két évtizedben a gyártók háztartási termékek ezreihez adtak triklozánt és egyéb tisztítószereket, hogy fertőtlenítő hatással ruházzák fel őket.

A triklozán biztonságát vizsgáló kutatások többségét állatokon végezték. Patkányoknál a vegyszer hatására változásokat tapasztaltak a tesztoszteron, az ösztrogén és a pajzsmirigy hormonjának működésében. Egyes tudósok úgy vélik, ezek a változások az embernél növelhetik a meddőség, a korai serdülés, sőt a rák kockázatát is, bár az FDA szakértői szerint az emberre nem feltétlenül vonatkoznak ezek az eredmények.

Más szakértők szerint a triklozán és a hozzá hasonló vegyszerek napi használta elősegíti az antibiotikumoknak ellenálló, úgynevezett szuperbaktériumok elszaporodását. Az Európai Unió 2010 márciusában betiltotta a triklozán használatát minden olyan termékben, amely élelmiszerrel érintkezik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.