Egy kis enyhülést hoz a vasárnap

De azért a télies idő marad, több napsütéssel, kevesebb széllel és csapadékkal.

WL
2013. 12. 08. 10:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vasárnap napközben vékonyodik, szakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre az ország legnagyobb részén kisüthet a nap. Kora délutánra mindenütt megszűnik a csapadék.

Az északnyugati szelet kezdetben még kísérik élénk széllökések, majd mérséklődik a szél. A legmagasabb hőmérséklet 2 és 9 fok között várható, késő estére –4 és +4 fok közé hűl le a levegő.

Hétfőn többnyire erősen felhős lesz az ég. Több helyen előfordulhat kisebb eső, az északkeleti határ mentén havazhat is. A nyugati, majd az északnyugatira forduló szél olykor viharos lesz. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke +2, –3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3, 9 fok között alakul.

Kedden észak felől csökken a felhőzet, de a Dunántúlon még délután is lesznek gomolyfelhők. Főként a délelőtti, déli órákban várható zápor, hózápor. Az északi szél a nap első felében erős, olykor viharoshoz közeli lesz, majd délután gyorsan mérséklődik a légmozgás. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke –1, +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet keleten 2, 6, míg nyugaton 7, 10 fok között alakul.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.