Ezért olyan mély a koala hangja

Ilyen lármát inkább az elefánttól várna az ember, nem egy kisméretű koalától.

kn
2013. 12. 03. 10:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eddig nem tudták, miként képes ez a mindössze nyolc kilogrammos kis állat meglepően mély hangokat kiadni. A hím koala párzó bőgése ugyanis mintegy hússzor olyan mély, mint amilyet testtömege alapján várnánk.

A hím koalák be- és kilégzéssel produkálják a párzó bőgést, valahogy úgy, ahogy a szamarak. Belégzéskor ez úgy hangzik, mint a horkolás, kilégzéskor pedig inkább, mint a böfögés – magyarázta Benjamin Charlton, a Sussexi Egyetem kutatója, a Current Biology című szaklap legfrissebb számában megjelent tanulmány vezető szerzője.

A meglepően mély, 27 hertzes hangok belégzéskor keletkeznek. Ilyen lármát inkább az elefánttól várna az ember – olvasható a tanulmányban.

A kutatók néhány elhullott koala boncolásával pontosabban is megvizsgálták az állatok hangképzését. A hang általában a gégében, az ott található hangszálak segítségével képződik. A koalák torkában azonban a kutatók másik hangképző szervet is felfedeztek, éppen ott, ahol találkozik a száj- és az orrüreg.

Szárazföldi emlősnél eddig sosem fedezték még fel, hogy a gégén kívül más hangképző szervük is lenne. További kutatásoknak kell megállapítaniuk, hogy kialakult-e ilyen más fajoknál is, vagy valóban egyedülálló a koala extra pár hangszála.

Az extra pár hangszálat feltehetően egy izom mozgatja. Kimúlt koalákkal végzett kísérletekben a kutatók úgy képezték a mély hangokat, hogy belégzést imitálva a koalák torkán és a gégéjén keresztül szivattyúzták be a levegőt.

A nőstény koalák is hallatnak mély hangokat, de sokkal ritkábban, mint a hímek. További kutatásnak kell kiderítenie, vajon nekik is van-e ehhez extra szervük – írták a kutatók.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.