Feltörték és kiárusították a BBC szerverét

A karácsonyi ünnepek alatt egy orosz hekker hatolt be a brit állami média féltett területére.

2013. 12. 30. 12:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Milwaukee-ban működő, elsősorban kiberbiztonsággal foglalkozó Hold Security LLC nevű cég figyelt fel arra, hogy valaki titokban feltörte a brit BBC FTP-szerverét, majd a potenciális érdeklődők számára értékesíteni kezdte a hozzáférést. A cég az úgynevezett alvilági fórumokat figyeli, ahol a bűnözők a lopott információkról cserélnek információkat.

Az akcióra karácsonykor került sor, a cég szerint egy notórius orosz internetes bűnöző volt az elkövető, de azt nem tudni, hogy „portékáját” sikerült-e bárkinek is eladnia.

A Reuters hírügynökség rákérdezett a brit állami médiánál is a történtekre, de szóvivőjük csupán annyit válaszolt, hogy „biztonsággal kapcsolatos kérdéseket nem kommentálunk”.

A feltételezések szerint a BBC biztonsági szakemberei már szombaton felfigyeltek a betörésre, és elejét is vették.

A Reutersnek nem sikerült kiderítenie, hogy vajon a hekker ellopott-e adatokat a szóban forgó ftp.bbc.co.uk szerverről, illetve okozott-e bármilyen kárt a jelszóval védett tartalomban.

A hekkerek világában általános, hogy adják-veszik a jelszavakat, hozzáféréseket, ám ezúttal a HASH illetve a Revolver álneveket használó bűnözőnek vélhetően nem sikerült üzletet csinálnia a december 25-ei betörését követően.

Az internetes bűnözés szakértői azonban attól tartanak, hogy a jelszó felkínálása a piacon csupán az első lépés a BBC értékesebb felületeihez való hozzáférés vagy védett adatok későbbi árusításához vezető úton.

A világ véleményformáló médiacégeinek szervereit rendszeres támadják a nemzetközi hekkervilág legkülönfélébb csoportjai, ezek között mostanában az oroszok mellett élen járnak a kínaiak és a szírek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.