Gyógyítja az agysérülést a könnyűzene

A zene hatására a rehabilitáció során visszatért a betegek memóriája.

tt
2013. 12. 13. 8:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A maga nemében első ilyen kutatás eredményeit Amee Baird brit és Séverine Samson francia kutató a Neuropsychological Rehabilitation nevű szakfolyóiratban ismertette. Bár kutatásukba kisszámú beteget vontak be, ez az első olyan vizsgálat, amely azt célozta, hogy zenével hívják elő a múlt személyes, önéletrajzi emlékeit szerzett agysérüléses betegeknél, azaz olyan agykárosodás esetében, amely nem veleszületett eltérés, nem a születés során kialakult sérülés és nem az időskorban fellépő Alzheimer-kór.

Baird és Samson az amerikai slágerlista, a Billboard Hot 100 népszerű dalait játszotta öt ilyen betegnek, kontrollcsoportként pedig öt egészséges embernek. Olyan dalokat választottak ki számukra, amelyek a beteg életében ötéves korától kezdve jelen voltak. A kutatás résztvevőinek le kellett írniuk, mennyire ismerik az adott dalt, szeretik-e azt és milyen emlékeket hívnak elő – olvasható a Science Daily tudományos hírportálon.

A szakemberek azt találták, hogy a zene által keltett személyes emlékek gyakorisága szinte azonos volt a két csoportnál, az agysérülteknél 38-71 százalék, a kontrollcsoportnál 48-71 százalék. Az öt beteg közül csupán egynél nem hívott elő a zenehallgatás személyes emléket. Ugyanakkor a szerzett agysérült betegek egyikénél idéződtek vissza a leggyakrabban a személyes emlékek.

Az összes résztvevőnél a zenével visszaidézett emlékek többsége egy személyhez, emberekhez vagy életszakaszhoz kötődött és pozitív emlék volt. Azokat a dalokat, amelyek előhozták az emlékeket, sokkal ismertebbnek, sokkal kedveltebbnek írták le feljegyzéseikben a tanulmány résztvevői. „A zene sokkal hatékonyabbnak bizonyult a személyes emlékek felélesztésében, mint a személyes szóbeli interjúk során történt emlékezetfelidézés. Azt találtuk, hogy a zene hatékony stimuláció az önéletrajzi emlékek előcsalogatásában és hasznos lehet bizonyos esetekben az önéletrajzi emlékezetkiesésben szenvedők rehabilitációjában” – hangsúlyozta Baird és Samson.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.