Marad a tavaszias tél némi meglepetéssel

Csapadék nem valószínű, napsütés annál inkább, ám a téli estéken sötétedés után nagyon kell figyelni.

2013. 12. 28. 8:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Átmenetileg egy anticiklon peremén a magasban száraz és ismét egyre melegebb levegő áramlik fölénk. A felszínközeli légrétegekben ugyanakkor rétegfelhőzet, illetve köd képződhet több helyen, ennek ellenére folytatódik az átlagosnál jóval enyhébb idő.

Borult, párás, illetve derült területek egyaránt lesznek, az Alföldön várható a legtöbb napsütés. Délelőtt a köd nagy része megszűnik, csapadék nem valószínű. A délkeleti, déli szél napközben megélénkül, az Észak-Dunántúlon időnként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7, 12 fok között valószínű, az Alföldön azonban melegebb is lehet. Késő estére 2 és 7 fok közé hűl a levegő.

A Dunántúlon és a Duna–Tisza közén képződött köd a nappali órákban mindenütt feloszlik, legtovább a szélvédett dél-dunántúli tájakon maradhat meg. Az esti óráktól a Tiszántúlt, illetve az északnyugati megyéket leszámítva ismét sokfelé alakul ki sűrű köd.

Az időszak első felében sok felhőre számíthatunk, főként a nyugati és középső területeken kisebb eső is előfordulhat. Később csökken a felhőzet, csapadék már sehol sem valószínű.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területén nem valószínű.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet az időszak nagy részében -1, +4, a végén +2, -3 között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet a kezdeti 6, 12 fokról 2, 7 fokig csökken.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén): 2013. december 26. 6,1 °C / +6,4 °C.

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult legmagasabb hőmérséklet 15,0 °C (1983), a legalacsonyabb pedig -15,5 °C (1887).

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.