Sárkánykemence: tűzokádó fenevadat tártak fel

78,8 méter hosszú, több mint 1200 éves a sárkánykemence.

kn
2013. 12. 11. 12:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A különleges építményt sárkánykemencének is nevezik, mivel olyan, mint egy tűzokádó fenevad. A most feltárt, 78,8 méter hosszú égetőkamra a leghosszabb a Tang-dinasztia (618–907) korának eddig feltárt sárkánykemencéi közül.

A sárkánykemencét Nanjao falu romjai közül ásta ki a több kínai egyetem tudósaiból álló csoport március és november között – közölte Hszü Csangcsing, a tartományi kulturális és régészeti intézet vezetője sajtótájékoztatón. A sárkánykemence valójában hosszú, lejtős kamra, egyik végén a tűztér, a másikon a kürtő található.

A mintegy ezer négyzetméteren feltárt romok között többtonnányi szerszám és cseréptöredék is előkerült – tette hozzá Csang Vencsiang, az intézet kutatója.

A romokat 1964-ben fedezték fel, ám az ásatások akkor nem indultak el, mivel a feltárt leletek megőrzését a korabeli viszonyok nem tették volna lehetővé. A közelmúltban vita indult arról, mikor kezdődött a csingtöcseni porcelánégetés, ekkor határozták el a nanjaói romok megvizsgálását.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.