Az éjszaka képződött köd ugyan a legtöbb helyen feloszlik, de napközben nyugat felől egyre többfelé megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, délután már csak délkeleten számíthatunk napsütésre. A délutáni óráktól nyugati, majd este délnyugati határaink mentén várható kisebb eső, zápor. Napközben a szél egyre többfelé északnyugatira fordul, helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 6 és 11 fok között várható. Késő este 1, 6 fok közötti hőmérséklet valószínű.
Szombaton a tartós sűrű köd miatt az ország tizenegy megyéjére, valamint a fővárosra figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.
Az országban ma is többfelé van köd, főként az Északi-középhegység térségében, a középső megyékben és a Dunántúl déli megyéiben, ami napközben helyenként tartósabban megmaradhat.
Általában sok lesz felettünk a felhő, inkább csak szerdán a déli megyékben süthet ki hosszabb időre a nap. Szórványosan fordul elő gyenge eső, szitálás, az időszak második felében az északi országrészben néhol ónos szitálás, hószállingózás, havas eső is kialakulhat.
Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területén nem valószínű. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet kezdetben 0, +5, majd +2, –3 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 2, 8 fok között várható. A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén): 2013. december 27. 7,7 °C, +7,4 °C.
1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult legmagasabb hőmérséklet: 12,4 °C (2013), a legalacsonyabb hőmérséklet: –16,7 °C (1879).
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!