Az sem segít a békákon, ha azonnal abbahagyják a brekegést, a hullámok ugyanis még másodpercekig terjednek a víz felszínén. Egy nemzetközi kutatócsoport kutatást végzett a témában, eredményeiket a Science című tudományos folyóiratban mutatták be.
A tungara békák (Physalaemus pustulosus) Közép- és Dél-Amerikában élnek. Minden éjjel a nőstényt hívó kiáltást hallatnak az otthonukként szolgáló tavakban.
Wouter Halfwerk, a panamai Smithsonian Tropical Research Institute munkatársa és kollégái műanyag békákat helyeztek egy kis medencében. A kísérletek során vagy csak a párzásra hívó hangot játszották le, vagy hullámokkal is kombinálták. Eközben megfigyelték, hogyan reagálnak a békákkal táplálkozó denevérek (Trachops cirrhosus). Amint egy denevér közel repült, a tudósok felfüggesztették a jeleket – ugyanúgy, ahogy egy valódi béka tenné az állat megpillantásakor.
A denevérek jóval gyakrabban támadtak a műanyag békákra, amikor a hívóhangot hullámveréssel kombinálták. A kutatók feltételezése szerint a denevérek az apró hullámokat echolokációs képességük segítségével észlelik – magas frekvenciájú hangokat bocsátanak ki, majd elemzik azok visszhangjait. További vizsgálatok ugyanis bebizonyították, hogy a hullámzó vízfelszín más jeleket közvetít, mint sima felszín.
Amikor a tudósok levéltakaró alá rejtették a békákat, a denevérek nem csaptak le, feltehetőleg mert a lomb lezárta az akusztikus jelek útját.
A fajtársak által keltett hullámokra a többi hím is reagál. Ha a jelet küldő hím közvetlen közelben van, társaik gyakran abbahagyják a brekegést, és kiürítik léghólyagjukat. Valószínűleg felkészülnek arra, hogy elmeneküljenek vagy támadjanak – vélik a szakértők.
