Ötmilliárd év alatt késik egy másodpercet

Kétszer olyan pontos az új atomóra, mint az eddigi rekordtartó.

kn
2014. 01. 23. 10:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az alkáliföldfémek közé tartozó stronciummal működő óra az amerikai szabványügyi hivatal (NIST) és a Coloradói Egyetem kutatóinak közös fejlesztése, amelyről a Nature című tudományos folyóirat legfrissebb számában jelent meg tanulmány.

A kísérleti eszköz nemcsak rendkívül pontos, „ütései” rendkívül precízek is: az óra egy-egy „ütése” között átlagosan csak néhány billiárd ezrelék eltérés van a tudósok szerint. (A billiárd a 10 tizenötödik hatványa, milliószor milliárdot jelent.) A stronciummal működő óra az első, amely mindkét szempontot figyelembe véve rekorder lehet.

Az ilyen extrém precíz órák számos gyakorlati területen fontosak, beleértve a telekommunikációt is. A szakemberek pedig ilyen órákkal vizsgálják, hogy idővel változnak-e a természeti állandók vagy a természeti törvények.

Az atomórák esetében eddig a céziummal működők számítottak sztenderdnek. A céziumos óráknál a céziumatomok rezgésszámát veszik alapul egy pontos frekvencia előállítására, a frekvenciát aztán számlálóba vezetik, ez a számláló mutatja a másodpercet és az abból származtatott nagyobb időegységeket.

Az újonnan bemutatott órában azonban a stronciumatomok jóval gyorsabban, másodpercenként 430 billiószor rezegnek, ami pontosabb mérést tesz lehetővé. A szerkezet néhány ezer mélyhűtött, palacsinta alakú optikai rácsokba fogott stronciumatomból áll. A rezgést lézerrel idézik elő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.