A kormány adatai szerint évek óta nő az orrszarvúk tülke iránti kereslet, elsősorban Ázsiában, ezáltal nő a vadorzás mértéke is. A szakértők szerint a vadorzást a nemzetközi szervezett bűnözés táplálja. Az orrszarvúk tülkét sok helyen afrodiziákumnak tartják, orvosságként elsősorban az ázsiai piacon értékes: porrá őrölve kilogrammja 50 ezer eurót (15 millió forintot) is érhet. 2007-ben összesen csak 13 orrszarvút lőttek ki Dél-Afrikában, idén viszont az elmúlt néhány hétben már 37 állattal végeztek.
A világ orrszarvúállományának egyedszámát 25 ezerre becsülik, ennek nyolcvan százaléka a Dél-Afrikai Köztársaság területén él. A vadorzók ellen nagy erőkkel veszik fel a harcot: a Kruger Parkban például négyszáz fegyveres parkőr látja el az állatok védelmét. Felszerelésük a legmodernebb, a helikopter mellett drónjuk is van. Munkájukat kétszáz katona is segíti. A bűnözőket azonban még ez sem rettenti el: évente többtucatnyi orvvadász sebesül meg, néhányan oda is vesznek a hatóságokkal vívott összecsapásokban. Ha bíróság elé kerülnek, 12 év szabadságvesztéssel – vagy még többel – sújthatják őket.