A Csomolungmát is átrepülhetnék a dongók

4000 méteren keresnek maguknak táplálékot, de akár 8000 méter fölé is felemelkedhetnek.

KSZ
2014. 02. 06. 6:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A dongók még a 8848 méter magas Csomolungma fölött is képesek lennének átrepülni, legalábbis elméletben, közölték amerikai kutatók. Azért, hogy megbirkózzanak az alacsony légköri nyomással, a rovarok kiterjesztik szárnycsapásaik szögét – írják a kutatók a Biology Letters című szaklapban megjelent tanulmányukban. A szárnycsapások keltette felhajtóerő annál kisebb, minél alacsonyabb a légnyomás, ezért okoz nehézséget sok rovar számára, hogy magas hegyek közt repüljön.

Michael Dillon és Robert Dudley, a Kaliforniai Egyetem munkatársai a Himalájától keletre lévő, 3250 méter magasan fekvő Rilong városban fogták be a Bombus impetuosus nevű faj néhány hím példányát. A 91-129 milligramm tömegű dongók viselkedését légkamrában elemezték, amelyben folyamatosan csökkentették a légnyomást, s feljegyezték, mikortól nem képesek felemelkedni az állatok.

Minden dongó tudott repülni a 7500 méteres magasságnak megfelelő légnyomás mellett, két állat pedig még több mint 9000 méteren – tehát a Csomolungma magassága felett – is képes volt a szárnyalásra.

A növekvő magassággal a dongók akár húsz fokkal is kiterjesztették szárnycsapásaik sugarát. A csapások frekvenciája ugyanakkor szinte állandó maradt. A kutatások során a tudósok nem vették figyelembe a magas területekre jellemző alacsony szén-dioxid-koncentrációt, amely megnehezítheti a dongók számára a repülést, s a fagyos hegyi hőmérséklet sem játszott szerepet az elemzés során.

Tömör testük és viszonylag kicsi szárnyaik miatt gyakran ügyetlen repülőnek tartják a dongókat, mégis rendszeresen felemelkednek négyezer méteres magasságokba, hogy táplálékot keressenek. Sőt, több mint 5600 méteren is bukkantak már dongókra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.