A Facebook saját magunknál is jobban ismer minket

A közösségi oldalakon végzett tevékenységünkkel egyértelmű bizonyítványt állíthatunk ki magunkról.

A Facebook gyökeresen megváltoztatta az életünket. Korábban telefonon, e-mailben vagy chaten tartottuk a kapcsolatot azzal az 5-10 baráttal, akikkel ténylegesen találkozni szoktunk. Most azonban ott tart a világ, hogy átlagban 4-500 ismerősünk van a közösségi portálon, akiknek minden apró-cseprő gondjáról, véleményéről tudomást szerezhetünk úgy, hogy van, akivel soha nem is találkoztunk.

Az információáradat felfoghatatlan, de ami ennél is meglepőbb, hogy a közösségi felület egyfajta önkifejezési formát öltött, sok ember olyan dolgokat is megoszt a világgal, amelyeket soha, semmilyen körülmények között nem lenne szabad közzétennie.

A Facebook mindent eltárol, még a törölt lájkjainkat, posztjainkat és hozzászólásainkat is, és ne legyen kétségünk afelől, hogy a hatóságok vagy bizonyos cégek már-már ijesztően pontos személyiségprofilt tudnak ezek alapján készíteni. Csak össze kellett gyűjteni egy pszichológusokból, hackerekből, programozókból álló csapatot, akik készítettek egy olyan szoftvert, mely megszűri, kategorizálja, kielemzi az összes tevékenységünket, és máris kész az adott személyről szóló négyoldalas személyiségprofil, amelyben például benne lesz, hogy rasszista, homofób, de egyébként látens homoszexuális, fél a kutyáktól, kisebbségi komplexusa van, lusta, vagy hogy a kiélezett helyzetekben hajlamos az összeomlásra.

Most persze direkt negatív személyiségjegyeket soroltunk fel, itt bármi szerepelhetne, a lényeg, hogy minden apró dolog – még azt is regisztrálja a Facebook, hogy a kurzort mennyi ideig tartjuk egy kép fölött! –, amit a közösségi oldalon csinálunk, befolyásolja a rólunk alkotott profilt.

Kezdjük az alapokkal. Regisztrálás során megadjuk a legfontosabb adatainkat, amiből máris kiderül, hogy hova jártunk iskolába, kivel járunk, van-e feleségünk, gyerekünk, hol dolgoztunk, stb. A Facebook folyamatosan érdeklődik afelől, hogy milyen filmeket, könyveket szeretünk, mi a kedvenc hobbink, futballcsapatunk, sportágunk. Lehet, hogy eleinte ellenállunk ezen dolgok bejelölésének, de aztán elkezdjük kitölteni ezeket a részeket, és ezzel máris rengeteget árulunk el a személyiségünkről. Hiszen nem mindegy, hogy valakinek az Amerikai psycho című könyv a kedvence vagy Nora Roberts valamelyik szerelmes regénye. Az sem meglepő, hogy ha csak horrorfilmek szerepelnek a listánkon, akkor az más irányba befolyásolja a személyiségünkről alkotott képet, mintha a kaland- vagy fantasztikus filmeket részesítenénk előnyben.

Vannak olyan Facebook-versenyzők, akik valószínűleg összekeverik a közösségi oldalt a társkereső honlapokkal, ennek megfelelően félmeztelen, pucsító, mellbedobó, bicepszvillantó fotókkal sokkolják az ismerősöket vagy a véletlenül arra tévedő embereket. De ugyanilyen sokatmondó fotó lehet egy farkánál feltartott macska, egy viccesnek szánt – de semmiképpen sem vicces – karlendítés vagy egy részeg állapotban lekapott autólevizelés.

A posztok esetén is hasonló következtetéseket lehet levonni. Van egy csomó ártalmatlan téma, például zeneajánlások, vicces rajzok, képek ajánlása, cikkek megosztása, de ezek is mind háttér-információt szolgáltatnak. Aki a gyerekeiről posztol sokat, az nyilván családbarát, aki a kutyáját reklámozza naponta ötször, az állatbarát, aki meg meztelen nőkkel aggatja tele az idővonalát, az pedig Nem szerencsés szélsőséges politikai nézeteket hirdetni, de legalább az illető ne csodálkozzon azon, hogy adott esetben nem veszik fel egy munkahelyre. Persze egy normál vállalatnál nyilván nem használnak olyan komoly szoftvert, amit korábban említettem, hanem egy rutinos HR-es ránéz a Facebook-oldalunkra, tevékenységünkre, és eldönti, hogy beleillünk-e a cég filozófiájába.

A lájkokat talán nem érdemes olyan komolyan venni, mert sokszor azért lájkoljuk valakinek a posztjait, mert ő is szokta a miénket, vagy csak szeretnénk örömöt szerezni neki azzal, hogy kedveljük megosztását. Azonban a visszavont lájk érdekes lehet profilozás szempontjából, mert ez azt jelenti, hogy valamiért újragondoltuk a véleményünket, esetleg szeretnénk eltitkolni, hogy korábban azt a „necces” közzétételt mi kedveltük. A hozzászólásokkal rengeteget árulunk el magunkról, talán többet, mint egy poszttal. Ezt nem is érdemes tovább ragozni, mindenki tudja, hogy a szó elszáll, az írás megmarad. Igenis felelősséggel tartozunk mindenért, amit a Facebookon teszünk, ha más nem, magunk miatt!

Nagyon fontos lenne, hogy tudatosan használjuk a közösségi oldalakat, ne valami elvont dologként tekintsünk rá, ahol mindent megtehetünk, mint mondjuk egy fórumon, ahol a kilétünk végig titokban marad. Itt ugyanis a saját életünk, sőt a családunk élete a tét, árgus digitális szemek figyelik minden mozdulatunkat, és egy ártatlannak tűnő hozzászólás vagy poszt a sorsunkról dönthet.

És vajon ha mi kapnánk a kezünkbe a rólunk szóló négyoldalas személyiségelemzést, akkor hányunknak esne le az álla, és hányan lennének azok, akik azt mondanák: „Na és? Ezt eddig is tudtam magamról.”