Az elmúlt 20 év legnagyobb jégtakarója borítja a Nagy-tavakat

Megdőlhet a rekord: rég nem látott mennyiségű jég telepedett a Nagy-tavakra.

Tótiván Bernadett
2014. 02. 07. 9:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elmúlt 20 év legnagyobb jégtakarója borítja a Nagy-tavakat. A tél elején egy poláris örvény sarkvidéki hideg levegőt hozott Észak-Amerika keleti részére, mely hatására a Nagy-tavak több mint 52 százalékát jég borította el. És a jégtakaró várhatólag vastagodni is fog a kutatók szerint, mivel a fagypont alatti hőmérséklet megragad ebben a régióban. Legutoljára az 1993–1994-es télen volt a tavak jégborítottsága ekkora az év ilyen korai szakaszában. Az Erie-tó, bár ez a legdélebbi, egyben a legsekélyebb tó is az összes közül, szinte teljesen be van fagyva, 97 százalékát borítja a jég.

„Jelenleg már meghaladja az év ebben a szakaszában szokásos határvonalat és még a téli időszak csúcsát is” – mondta Denis Dubé vezető jégelőrejelző a Canadian Ice Services (CIS) munkatársa. A jégképződés általában március közepén éri el a csúcspontját a Nagy-tavakon. Tavaly ilyenkor még csak 12 százaléknyi jég borította a tavakat. Az év ezen időszakára az átlagos érték 20-25 százalék között van. A 2013-as évben a jégképződés maximális értéke a Nagy-tavakon 40 százalék volt. Valójában az átlagos jégborítottság a teljes téli időszakra az elmúlt 30 évben 50 és 55 százalék között mozgott, George Leshkevitch a Nagy-tavak környezetvédelmi kutató laboratóriumának (Great Lakes Environmental Research Laboratory) munkatársa szerint.

A Canadian Ice Services (CIS) legújabb adatai szerint január 29-én az Ontario-tó jégborítottsága legalább 23 százalék. A Felső-tónak – mely a legnagyobb a tavak közül – jóval több, mint a fele (65 százalék) van jéggel borítva. A Michigan-tónak 38 százaléka, a Huron-tónak pedig 67 százaléka fagyott már be. A jégtakaró vastagsága tóról tóra változik, de a beszámolókból az derül ki, hogy a tavak nagy részén 30-40 cm-közti a jégvastagság eloszlása – mondta Dubé.

Az a jelentős a jégtakaró mennyiségét illetően ebben az évben, hogy mennyire korán és a hideg légtömegnek köszönhetően nagyon gyorsan alakult ki. „A Nagy-tavak egy részén már november végén jégről számoltak be, míg általában ez csak december közepén szokott bekövetkezni – mondta Leshkevitch. Dubé szerint, ha folytatódnak a fagypont alatti hőmérsékletű napok, akkor lehetséges, hogy 1973 óta nem látott abszolút maximum érték fog bekövetkezni a jégborítottság tekintetében. 1978-ban a Nagy-tavak 94 százalékát borította jég, ezt a rekordot 91 százalékkal követi az 1977-es év, majd az 1993–1994-es tél 90 százalékos jégtakaróval.

A meteorológiai tényezők, mint szélsebesség jelentősen befolyásolják a jég állapotát a Nagy-tavakon – mondta Leshkevitch. Az erős szél széttörheti a jeget, és az öblökbe, illetve a part menti házakhoz sodorhatja őket, így okozva akár több méter magas jégfelhalmozódást is. Dubé szerint a kanadai parti őrségnek már meg kellett küzdenie egy ilyen adag jégtörmelékkel, de folytatniuk kell az együttműködést az amerikai parti őrséggel, hogy feltörjék a jeget az északabbra fekvő tavakon. A jégbe fagyott hajókat is a parti őrségnek kell kimentenie, amely költséges a hajózási vállalkozásoknak – mondta Leshkevitch.

De nem csak rossz hírek vannak. Leshkevitch szerint a vastag jégtakaró jót fog tenni a jéghalászatnak. A stabil jég szintén jól jön a márna ívásához is. Az egyes előrejelzések szerint akár 62 százalék jég is várható február végére, mondta Leshkevitch. „Még mindig csak január van, szóval majd meglátjuk. Ez nagymértékben függ az időjárástól és a meteorológiai tényezőktől” – mondta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.