Az Európai Bizottság meggyőzte a Google-t

A keresőóriás riválisai ajánlatainak is biztosít majd helyet a honlapján.

UDM
2014. 02. 05. 16:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az amerikai keresőóriás hoteleket, éttermeket vagy egyéb termékeket, szolgáltatásokat felkutató keresőszolgáltatása mellett a cég három, objektív szempontok alapján kiválasztott versenytársának biztosít majd helyet a honlapján, a kötelezettségvállalás pedig az Európai Gazdasági Térség, az EU tagállamai mellett Izland, Liechtenstein és Norvégia területén, ötéves időtartamra szól.

„Úgy vélem, hogy a Google-től hosszú és nehéz tárgyalásokat követően kapott legújabb javaslat eloszlatja a bizottság kételyeit. Anélkül, hogy gátolná a Google-t szolgáltatásai fejlesztésében, lehetőséget teremt a felhasználók számára, hogy összemérjék a cég kínálatát más versenytársakéval, és a számukra legmegfelelőbbet válasszák” – vélekedett brüsszeli sajtótájékoztatóján Joaquín Almunia, a bizottság versenyjogi biztosa.

A bizottság tavaly márciusban közölte a Google-lal, hogy négy dolgot kifogásol üzletpolitikájában, mert úgy véli, hogy ezek által visszaél piaci pozíciójával. Ezek egyike volt, hogy a Google a keresési találatok között saját specializált keresőszolgáltatásait rejtette el oly módon, hogy a felhasználó számára nem volt azonnal egyértelmű, hogy a Google saját szolgáltatását hirdeti a találatok között, miközben a versenytársak hasonló kínálata nem úgy, vagy egyáltalán nem kapott helyet az oldalon. Ezzel Brüsszel szerint a Google indokolatlanul, helytelenül a saját szolgáltatása felé terelte az internetezőket, miközben kiszorította versenytársait.

A bizottság emellett azt is kifogásolta, hogy specializált keresőszolgáltatásaiban az amerikai vállalat más honlapokról származó tartalmat hozzájárulás nélkül használt fel, valamint olyan megállapodásokat kötött, amelyben a szerződő feleket arra kötelezte, hogy a Google-nél hirdessenek, valamint hogy a hirdetőket a szerződések a Google-höz kötötték.
A bizottság közleménye arra is kitér, hogy az amerikai vállalat korábban már ígéretet tett a másik három megfogalmazott aggály orvoslására.

Brüsszel azt is közölte, hogy miután a Google a bizottság által elfogadható javaslatot tett a problémák rendezésére, a brüsszeli testület most megküldi az amerikai keresőóriás ajánlatát azoknak, akik panaszt tettek a Google versenykorlátozó magatartása miatt, majd miután ők is kifejtették álláspontjukat, dönt arról, hogy a Google által tett ajánlatot jogilag kötelező érvényűvé nyilvánítja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.