Elaltatták a betegen született tigriskölyköt

Veseelégtelenségben szenvedett a prágai állatkert fiatal lakója.

2014. 02. 05. 13:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elmúlt hónapokban számos állat pusztult el váratlanul az állatkertben. Az intézmény karácsonykor mutatta be a tigriskölyköt a nagyközönségnek, amikor a nagymacskák pavilonja újra megnyitotta kapuit a júniusi árvizeket követően. A fiatal állatnál január közepén kezdtek jelentkezni az egészségi problémák, és egy alapos vizsgálat során örökletes cisztás vesebetegséget állapítottak meg nála.

„A tigris nem evett, nem ivott, és nagyon kimerült volt. A hasa felpuffadt és a szemei beesettek voltak. Az állatorvos és a gondozók ezért az elaltatása mellett döntöttek” – közölte az állatkert szóvivője, hozzátéve, hogy remélhetőleg ez volt az utolsó szomorú esemény, amely a tavalyi árvizekhez kötődik.

A szumátrai tigriskölyök tavaly július végén jött a világra. Anyja, Surami, vemhesen vészelte át a júniusi árvizeket, és többször is be kellett nyugtatózni az átköltöztetések miatt. A stressz eredményeként az anyaállat képtelen volt rendesen gondját viselni a kicsinyének, ezért a gondozóknak kellett besegíteniük a kölyök nevelésébe. Ilyen kombinált gondozást korábban még nem alkalmaztak szumátrai tigriseknél. A gondozók ezért is beszéltek rendkívüli sikerről, amikor a kölyök rendesen kezdett fejlődni.

Suramin és a két héttel ezelőtt elaltatott kölyök apján, Falcón kívül az állatkert még egy Madla nevű nősténynek ad otthont.

A szumátrai tigris a legkisebb a ma élő hat tigrisalfaj közül. Vadon élő példányai – mintegy 400 egyed – kizárólag az Indonéziához tartozó Szumátra szigetének alacsonyan fekvő területein és hegyi erdőségeiben fordulnak elő. Ezenkívül nagyjából 100 példányuk él Európa különböző állatkertjeiben. Az állatok a természetes élőhelyeik elpusztítása és az orvvadászat miatt kerültek a súlyosan veszélyeztetett fajok közé.

A prágai állatkert decemberben veszítette el Tonya nevű nőstényelefántját, amellyel vírusos fertőzés végzett. A Padang nevű orangután emésztési problémák miatt pusztult el karácsony után. Egy ritka pálmakakadu-kölyök (Probosciger aterrimus) pedig az év elején pusztult el, valószínűleg hirtelen fellépő veseelégtelenség következtében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.