Bő fél évszázaddal ezelőtt, 1963 őszén került elő a hódmezővásárhelyi határ délkeleti részén, a szikáncsi tanyavilágban az eddig ismert legnagyobb hun kori aranyérmelelet, 1439, darabonként 4-4,5 gramm súlyú solidus. Az első „apró, sáros, sárga érmére” Józó Erzsébet bukkant a tanyájuk mellett a friss szántásban, pulykái legeltetése közben. A nő jó párat összegyűjtött az érmekből, adott belőle szomszédainak, a solidus zömét azonban egy befőttes üvegbe tette. Az érmekből néhányat a megtaláló veje vitt el a fővárosba, a Magyar Nemzeti Múzeumba, ahol azonnal fölismerték a lelet jelentőségét.
A lelet bejelentésének köszönhetően – az először a vásárhelyi óra-ékszer boltban bemutatott különleges finomságú arany solidusokra az eladó azt mondta, hogy „sárgarezet nem vesznek” – kerülhetett sor a lelőhelyen a régészeti munkálatok elvégzésére. Az aranypénzek előkerülésének helyén végzett leletmentésen a szakemberek beazonosították az elrejtés helyét és közel 300 darab újabb érmét találtak, valamint hosszas utánajárással a szomszédoktól, ismerősöktől összegyűjtötték az elajándékozott aranyakat. Korek Józsefnek, a közgyűjtemény akkori főigazgató-helyettesének vezetésével indult régészeti föltárás, amelyen az 1960-as években Magyarországon jelentős újításnak számító fémkereső műszert is alkalmaztak. Összesen 6,5 kilogramm arany került elő. A régészek olyan alapos munkát végeztek, hogy még arról is meggyőződtek, hogy „a legelésző pulykák nem szedegettek az aranyból.”
A kincs zömét II. Theodosius solidusai alkotják, emellett Honorius, valamint III. Valentinianus érméi fordulnak elő benne. Az igen nagy tisztaságú, 23 karátnál is finomabb érméket a 420–440-es évek között verhették. A nagy mennyiségű, azonos verdefényes lelet arra utal, hogy a pénzt nem apránként gyűjtötték össze, valószínűleg a hun fejedelmi udvarba császári adóként küldött pénzt rejtették el annak idején. A leletegyüttes korabeli értékét jól szemlélteti, hogy akkoriban egy solidus egy mezőgazdasági munkás több mint száznapi bére volt, egy érméért egy hektoliternyi bort vagy 88 kilogramm marhahúst adtak. A hunoknak küldött bizánci adó nagyságát pedig jellemzi, hogy a Keletrómai Birodalom a 440-es években a szikáncsi aranykincs százszorosát fizette ki egy esztendőben.
