„Nem tudok élni nélküled” – első helyen az internet

Második a mobiltelefon, dobogós még a televízió.

UDM
2014. 03. 25. 13:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. az idén februárban végzett kutatást a 18 év feletti, rendszeresen internetező lakosság körében a digitális életmódról. A többi között megvizsgálták, hogy melyek azok az eszközök, amelyekről a legnehezebb lenne lemondani.

A kutatás eredménye szerint a legerősebb kötődés az internet iránt mutatkozott, a rendszeresen internetező felnőttek csaknem fele, 47 százaléka nem tudna élni anélkül.

A második a mobiltelefon, amitől szintén nagyon nehezen válnának meg, 36 százalék pedig nem is tudja elképzelni az életét a mobilja nélkül.

A televízió szintén meghatározó szerepet játszik, de a felnőtt netezőknek már csak mintegy negyede, 26 százaléka mondta azt, hogy nem tudna élni nélküle.

Az asztali számítógép a negyedik helyet érte el a rangsorban, megelőzve az okostelefont, a hordozható számítógépet vagy a táblagépet. Ennek részben az a magyarázata, hogy kevesebben rendelkeznek az utóbbi eszközökkel, így értelemszerűen kevesebbeknél alakulhatott ki szorosabb kötődés is – közölte az eNET.

Az információkeresés, a levelezés, a hírek olvasása, az útvonaltervezés és az időjárás-előrejelzés megnézése azok a tevékenységek, amelyeket a rendszeresen internetező felnőttek már inkább csak online végeznek.

Fele-fele arányban, online és offline is bankolnak például, ügyeket intéznek, utazást foglalnak vagy zenét hallgatnak.
Akadnak azonban olyan tevékenységek is, amelyek inkább megmaradtak az offline közegben, mint például a rádióhallgatás, az ételrendelés vagy a társkeresés.

A tévézési szokások viszonylag konzervatívnak tekinthetők abból a szempontból, hogy ugyan számos eszközön lenne lehetőség tévéadást nézni, de ezeket csak kevesen használják ki. A többség, 65 százalék kizárólag televízión nézi a tévéadást, számítógépen 4 százalék, okostelefonon és táblagépen pedig csak 2-2 százalék.

A rendszeresen internetezők 57 százaléka teljesen egyetértett azzal, hogy az internet segít naprakésznek lenni, 50 százalék pedig azzal, hogy könnyebbé teszi az életet. A válaszadók 40 százaléka teljesen egyetértett azzal, hogy az internethez való hozzáférésnek alapvető emberi jognak kellene lennie.

Az eNET 1004, 18 évnél idősebb internetező bevonásával februárban végezte kutatását a digitális életmóddal kapcsolatban. A felmérés a Véleményem van (Veva.hu) online kutatási közösség tagjainak körében készült. Az adatok nem, kor és régió alapján reprezentálják a 18 évnél idősebb hazai internetezők véleményét – olvasható a közleményben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.