Génmódosított élelmiszer: félnünk kell tőle?

A GMO sokakat megijeszt, ugyanakkor enélkül nem oldható meg az emberiség élelmezése. Érvek és ellenérvek.

A genetikailag módosított élelmiszer (GMO) a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy növény- vagy állatfajtának a DNS-szerkezetét megváltoztatják egy másik növény vagy állat meghatározott génjével. A megoldásnak jellemzően az a célja, hogy az adott élőlény gyorsabban növekedjen, ellenállóbb legyen a betegségekkel szemben, több termést hozzon stb. Az élelmiszergyártó cégek olcsóbban és gyorsabban szeretnék előállítani a termékeiket, és a XXI. század technológiája már lehetőséget nyújt erre. Írásunk a Huffingtonpost cikke alapján készült.

Az emberiség hosszú évszázadok óta módosítgatja a körülötte lévő élőlényeket, és ehhez nem kellett ismernie a DNS-láncolatot, a szelektív tenyésztést alkalmazta a cél érdekében. Gondoljunk csak a kutyafajták vagy a szarvasmarhák keresztezésére, de említhetjük a paradicsomot, a csirkéket és a pulykákat is. Igen ám, de ez a módszer mégiscsak közelebb áll a természethez, mintha közvetlenül belenyúlnánk a DNS-szerkezetbe.

A fejlett laboratóriumoknak köszönhetően most már nem kell megvárni azt, hogy egy véletlen mutációnak köszönhetően például ellenállóbb búzafaj jöjjön létre, hanem „kölcsönveszik” egy másik növény hatásosabb génjét és beleoltják azt a búza DNS-ébe. A világ sok országában már olyan kukoricát és szóját ültetnek, mely a GMO-nak köszönhetően sokkal jobban ellenáll a kártevőknek, valamint a gyomirtó szereknek. Az amerikai FDA (Food and Drug Administration) jelenleg azt fontolgatja, hogy jóváhagyja egy massachusettsi cég igényét, miszerint olyan lazacokat tenyésztenek a jövőben, melyek gyorsabban nőnek, mint normál társaik.

Komplikált kérdés a génmódosítás, konferencián tárgyalják

A legtöbb tudományos kutatás, mely a jelenleg piacon lévő GMO-s élelmiszereket vizsgálta, biztonságosnak találta ezeket a termékeket. Egy olasz tudós például 10 éven keresztül vizsgálta ezen növények élettani hatását, és arra a következtetésre jutott, hogy „nincs jelentős veszély, mely közvetlenül kapcsolódna a géntechnológiával módosított növényekhez”.

Egyelőre tehát úgy tűnik, hogy nem károsítják az emberi szervezetet ezek a növények (az állati génmódosítás még viszonylag gyerekcipőben jár), és a laboroknak is az a legfőbb célja, hogy a módosítás során elkerüljék azt, hogy az új „termék” allergiát okozzon vagy mérgező mellékhatásai legyenek. Az FDA szerint a génmódosított növények hasonló valószínűséggel okoznak allergiás vagy toxikus reakciót, mint a hagyományosan nemesített növények.

A Föld népessége ugrásszerűen növekszik, sokak szerint már most túl sokan vagyunk a hosszú távon fenntartható élethez. A szakértők egy része szerint muszáj a technológiát is segítségül kérni ahhoz, hogy ezt a rengeteg éhes szájat megfelelő ételhez juttassuk.

Ennek hatására, ahogy korábban említettük, ellenállóbbá válhatnak a növények a különböző káros hatásokkal (károkozók, vegyi anyagok stb.) szemben, emellett a fejlesztéseknek az is célja, hogy például a kukorica vagy a búza olyan éghajlaton és speciális területi adottságok mellett is megéljen, ahol normális esetben semmi esélye sem lenne.

Természetesen sokan ellenzik a génmanipulációt, mert attól tartanak, hogy hosszú távon ártalmas lehet a szervezetre, vagy épp azt gondolják, hogy az ember Istent játszik, mikor a DNS-szerkezetbe belebabrál. A szigorú európai szabályozással ellentétben az USA-ban szinte mindenhol lehet kapni GMO-s ételeket, ráadásul a törvény szerint fel sem kell tüntetni a csomagolásukon, hogy génmódosított termékről van szó! Vermont állam az egyetlen kivétel, ott Peter Shumlin kormányzó kemény harcok révén elérte, hogy a címkéken ott kell lennie a megkülönböztető jelzésnek.

Az USA-ban a tiltakozók gyakran felvonulnak, és azt hirdetik, hogy a fogyasztóknak joguk van tudni azt, hogy mit esznek. Ezen aktivisták számára a vermonti törvénymódosítás az első nagy sikernek számít. Azonban attól még nagyon messze vagyunk, hogy az egész Egyesült Államokban elterjedjen ez a megoldás, mert az FDA azon az állásponton van, hogy a genetikailag módosított élelmiszerek címkézése nem szükséges, mert a tápanyagtartalmuk ugyanaz, mint a természetes alapanyagú termékeké, emellett egy ilyen megkülönböztetés tévesen azt a hatást keltené a fogyasztókban, hogy azok az élelmiszerek veszélyesek.

David Ropeik a Valójában mennyire kockázatos? című könyv szerzője azonban azon a véleményen van, hogy az élelmiszeriparnak jóvá kéne hagynia a címkézést, mert ha küzdenek ellene, akkor pont a negatív érzeteket erősítik az emberekben, viszont ha rábólintanának az egészre, akkor azt a hatást keltenék, hogy „látjátok emberek, nincs kockázat, nincs is semmi takargatnivalónk”.