Az egyháznak adott földtulajdon egy egészen új típusú birtokforma megjelenését is jelentette. Nem volt elköltöztethető, oszthatatlan volt és elidegeníthetetlen. Annyira újnak tekinthető, hogy kezdetben a birtokhatárokat nem is rögzítették írásban, leírásuk majd csak a 13. századtól vált általánossá. A saját javadalmai biztosítására a legnagyobb földesúr maga a király lett. Birtokai népeit uradalmakba tömörítette, központjuk egy-egy királyi udvarház lett. A világi nagybirtok ekkoriban még csak csírájában létezett. Ezek elsősorban sík vidékeken vagy folyók mentén alakultak, határaik a gyepűk voltak. A gyepűk mesterséges vagy természetes akadályokat jelentettek az esetleges betolakodók ellen. Védőik a székelyek, besenyők vagy magyar őrök voltak.
A harcos jobbágyokat – kezdetben a kifejezés katonát jelentett – a király a várak szolgálatára rendelte, és századokba, azaz száz háztartásból álló egységekbe szervezte. Élükön a comesek, vagyis az ispánok álltak. Alattuk helyezkedett el a közrendű várnép. A vár egyébként ekkoriban leginkább sárvárat jelentett, az első kővár Esztergomban épült. A várak katonai szervezetét egészítették ki a hozzájuk rendelt vármegyék, vagyis a közigazgatási szervezetek. A megye szó szláv eredetű, és határt jelent. Az egyik vár „megyéje” addig tartott, amíg el nem érte a másikat. Kezdettől összefüggő terület volt, amelyen a legkülönbözőbb jogállású népelemek éltek. Ezek a területek alapvetően a frank grófságok mintájára szerveződtek.
Szent István 45 vármegyét alapított, a várispánságok száma viszont körülbelül 72 volt, hiszen nem minden várnak volt megyéje. A vár és a vármegye jövedelmein az uralkodó és a megyésispán osztozott. A várak mellett vásárnapokon piacot, vagyis vásárt tartottak. Az itt befolyt jövedelmek kétharmada a királyt, egyharmada az ispánt illette.
A vármegyerendszer gyakorlatilag Trianonig fönnállt. Hol több, hol kevesebb volt a vármegyékből attól függően, hogy milyen hódítás kevesbítette az ország területét, esetleg növelte. Mai megyéink számban és területben már csak töredékei azoknak, amelyek az államalapításkor alakultak. Trianont követően átszervezték a vármegyéket, összevont a megcsonkolt egységeket, és nevük után a közigazgatásilag egyelőre egyesített (k. e. e.) megjelölés került. A Horthy-rendszer a nemzetgyarapítás országnövelő programjához képest hosszú távon nem tudta növelni a vármegyék számát.
