Hogyan éljük túl a szeptembert szülőként?

Síró, toporzékoló gyermek, lelkiismeret-furdalással küzdő szülő – fel lehet készülni a beszoktatásra? A szakértő válaszol.

Minden szülő életében eljön az a pillanat, amikor gyermekét kézen fogva először lépi át a bölcsőde, óvoda küszöbét. Érzelmileg nehéz életszakasz ez. Már semmi sem lesz úgy, mint régen. A 24 órás szoros szimbiózis megszűnik. A gyermeknek fel kell dolgoznia anya hiányát és a miérteket, a szülő pedig gyakran küzdhet lelkiismeret-furdalással, amiért bölcsődébe kényszerült adni a csemetét. Fel lehet erre készülni? Hogyan lehet megnyugtatni az anya nyakába csimpaszkodó, zokogó gyermeket? A bölcsődei és óvodai beszoktatásról dr. Eigner Bernadett pszichopedagógussal, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar (ELTE BGGYK) PhD egyetemi adjunktusával beszélgettünk. Remek tippeket kaptunk a szakértőtől.

– Ha a szülők úgy döntenek, hogy bölcsődébe adják gyermeküket, elkezdődik az úgynevezett beszoktatás, ami olykor a szülőt jobban megviseli, mint a gyermekét. Hogyan könnyíthetik meg a szülők a gyermek számára ezt az új élethelyzetet?
– Bölcsődére még igazából nincs szüksége a gyermeknek, de vannak olyan élethelyzetek a családoknál, amikor ez a legjobb vagy az egyetlen megoldás a család érdekében, általában az anya munkába állása miatt. A gyermekek igen érzékeny „radarokkal” rendelkeznek a szüleik lelkiállapotát, érzéseit illetően, tehát itt a legfontosabb, hogy a szülőben béke legyen a döntésével kapcsolatban. Ha valóban ez a megoldás, akkor a szülő fogadja el ezt magában, és akkor magabiztosan, feszültség és bűntudat nélkül tudja azt közvetíteni a gyerekének, hogy ez egy jó döntés, bízhat anyában, jó helyre fogja vinni. Ez megnyugtatja a kicsit, és így könnyebben elfogadja az új helyzetet. Nagyon fontos a gyermeknek – figyelembe véve életkori szintjét – egyszerűen, érthetően, sok pozitívumot felrajzolva elmagyarázni, elmondani, hogy mi várható. Az ismeretlentől való félelem tudja a legjobban megviselni a gyerekeket. Válaszoljunk a kérdéseikre, legyen ez nyitott téma otthon.

– Hogyan lehet anyaként a gyermek-anya szoros kötődés, már-már szimbiózis megbomlását feldolgozni?
– A túl szoros kötődés nem tesz jót a gyereknek, ennek megvan az optimális szintje. Ha túl szorosan köti magához kisgyermekét az anya, szinte szimbiózisban élve, az nem szolgálja a gyermek fejlődését. Ekkor az anya nem képes elengedni gyermekét, és nem engedi neki igazából a világ felfedezését, saját szorongásai vagy egyéb okok miatt. Ha ez fennáll, akkor érdemes kideríteni, mi áll emögött. Ha a kapcsolat harmonikus, az anya támogatja az együttlétet és az egyedüllétet is, és biztos a kötődés, akkor sokkal könnyebb lesz az elválás, mert a stabil, szeretetteljes kapcsolat háttérként akkor is ott lesz, amikor az anya fizikailag nincs jelen. Azért fontos jól megválasztani a bölcsődébe lépés időpontját, mert túl korán még nincs elég stabil belső képe a kisgyermeknek anyjáról, ezért olyan számára az elválás, mintha anya eltűnne a világából. Ha mégis kénytelenek vagyunk korábban bölcsibe adni a gyermeket, akkor fontos az alapos magyarázat, minden alkalommal, hogy most mi és miért, és meddig (!) történik, valamint a fokozatosság az időtartamban, tehát eleinte csak pár órát legyen ott, később lehet fokozatosan bővíteni, amikor a gyermekben már megszilárdult a tapasztalat, hogy az elválás csak átmeneti.

– Sokszor az édesanya lelkiismeret-furdalással küzd, amikor síró-toporzékoló kétéves csemetéjét ott kell hagynia a bölcsődében. Hogyan tudja az édesanya saját magában ezt helyretenni, jól kezelni? És mit lehet ilyenkor csinálni a tiltakozó gyermekkel?
– Nem jó, ha az anyának bűntudata van a bölcsi miatt, mert akkor a gyerek ezt „leveszi”, megérzi a feszültséget, és maga is feszült lesz. Ha tehát döntöttünk, akkor nyugodjunk meg a saját döntésünkben, és így közvetítsük a gyereknek. Önmagában az, hogy sír, toporzékol a gyermek az elválásnál, nem probléma, sőt, azt hiszem, még örülhetünk is neki, mert jelzi, hogy megvan az erős kötődés anya és gyermeke között, és a gyereknek fontos ez a kapcsolat, ragaszkodna hozzá, nem szeretne elválni, és ezt ki is fejezi. Azaz próbál megküzdeni a helyzettel, ami mindenképpen pozitív. Ha semmi reakciót nem mutat, könnyedén elválik, na akkor lehet nagyobb gond. Semmiképpen ne válasszuk azt a megoldást, hogy akkor majd valaki más viszi, vagy hogy nem mondjuk el előre, mi lesz, hová megyünk, gyorsan leadjuk a gyereket, és szó nélkül elmenekülünk. Fontos, hogy nyugodtan, higgadtan, kedvesen beszéljünk, átöleljük a gyereket, megbeszéljük vele a félelmeit, és utána vigyük csak be. Tudjon esetleg integetni az ablakból még. Egyébként pont erre találták ki az intézmények a „beszoktatást”, mert az első héten az az optimális, ha anyával együtt megy be a gyermek, és először anya is végig ott van, majd egyre kevesebb időt tölt bent (de az első pár napban még kint ül a folyosón), végül a gyerek már egyedül is bent marad. Csak nem minden intézményben veszik ezt komolyan, de mi ragaszkodjunk hozzá. Ha gyermekünkkel szeretetteljes a kapcsolatunk, és az intézmény szakemberei is kiváló szaktudással és emberséggel, gyermekszeretettel vannak megáldva, akkor nem lesz különösebb probléma.

– Mennyi ideig normális a sírás, anya nyakába csimpaszkodás? Mikor kell szakemberhez fordulni?
– Az első 2-3 napban mindenképpen, és ezért ne is legyünk dühösek vagy ne féljünk ettől. Ne fejtsük le rögtön idegesen a gyerek kezét, hanem öleljük át, nyugtassuk meg, mondjuk el szóban is, hogy szeretjük őt, és ha szüksége lesz ránk, mi itt leszünk. Ha túlságosan erősek a reakciók, szinte megnyugtathatatlan a gyermek, pánikba esik, és később bent is megváltozik a viselkedése (vagy romboló, vagy túlságosan visszahúzódó, elutasító), illetve ha pár nap vagy egy hét után sem csitul, az azt jelzi, hogy gond van az anya-gyermek kapcsolattal. Akkor arra mindenképpen érdemes ránézni, miért váltott ki a gyermekből ekkora szorongást (szakszóval szeparációs, elválási szorongásnak nevezzük) az, hogy el kell szakadnia anyjától. Érdemes tehát szakemberhez fordulni.

– Hogyan lehet megkönnyíteni a beilleszkedést azoknál a gyermekeknél, akik nem jártak bölcsődébe, és az óvoda az első közösség az életükben?
– Ez megint csak alapvetően a családi kapcsolatokon, harmónián, illetve az anya-gyermek kapcsolat jellemzőin múlik. Az édesanyával való egészséges kapcsolat – ahol az anya nem tapad a gyerekére, és nem is hanyagolja el – biztos alap lesz arra, hogy a gyermek örömmel menjen óvodába. Ennek körülbelül 3 éves korban itt is van az ideje, és a gyermek fejlődését szolgálja. Fontos, hogy az anya is ezt így gondolja, és bűntudat nélkül tudja elengedni a gyermekét. Itt is fontos a részletes magyarázat, akár játékban is meg lehet jeleníteni az ovit, például babákkal, bábokkal vagy állatfigurákkal, és lejátszani, hogy mi minden jó, örömteli és izgalmas élmény várja ott a kisgyerekeket. Fontos a megbeszélés, magyarázat itt is. A gyerekek félelme az ismeretlentől igen erős lehet, de a félreértésektől is. Egy ismerősöm unokája, aki ősztől megy oviba, nemrégen elkezdett rettegni az ovitól, szabályosan bele is betegedett, felment a láza, legyengült, mert úgy értette (félre) a felnőttek szavaiból, hogy ő már óvodába fog járni, tehát hogy oda már egyedül kell mennie, nem kíséri el senki. Szegény, nagy félelmeket élhetett át, de szerencsére a nagymama rájött, megbeszélték a dolgot, és a kislány újból vidám, cserfes, jókedvű lett.

– Azokat a gyermekeket, akik már az előző évben is jártak óvodába, hogyan lehet felkészíteni, hogy újra kezdődnek a hétköznapok? Kell-e előtte mondogatnunk, hogy hamarosan újra óvoda, vagy mi a jó megoldás?
– Szerintem nem kell őket felkészíteni, mert ha jó volt az óvoda, és szívesen jártak, akkor úgyis várni fogják, és örömmel mennek. Persze, beszéljünk erről, hogy hamarosan kezdődik az óvoda, de derűsen, vidáman, és hogy milyen sok jó dolog fog ott majd történni, kik azok a kis barátok, akik majd várni fogják, miket fognak majd együtt csinálni, milyen kalandokban lesz majd része. Ha viszont nagyon kedvetlen a gyerek, és elutasító vagy negatív, akkor mindenképpen járjunk utána, hogy mi van ennek a hátterében. Vagy nem érzi jól magát az óvodában valami miatt, vagy nem akar elszakadni anyától vagy apától. Ha nem érzi jól magát az adott óvodában, derítsük ki, miért, és ha szükséges, keressünk másikat, ne szenvedjen a gyerek évekig egy rossz helyen. Mert sajnos van ilyen is. Velem is előfordult, hogy az akkor még ovis kisfiam egy vidéki óvodába reggelente vonakodva indult, ami addig nem volt jellemző. Utánajártam, beszéltem az óvónővel, a vezetővel, és kiderült, hogy az óvónő rendre megszégyenítette a gyerekemet, mert a közös éneklésben túl hangos volt, és hasonlókért kirakta a folyosóra vagy elkülönítette a galérián. Ha rendre gond az, hogy el kell válni anyától, és esetleg már több ovit is kipróbáltak, akkor meg a kapcsolati problémákkal kellene foglalkozni, szintén szakember segítségét kérve.

– Mennyi ideig normális, hogy sírjon az óvodás gyermek az intézmény kapuját átlépve?
– Gyereke válogatja, ha első intézmény, akkor pár napig, de függ attól is, hogyan, milyen erősen sír.

– Hogyan derítheti ki az édesanya, hogy az óvoda elleni tiltakozás a gyermeknél azért van, mert nem szereti az ottaniakat, vagy csak az anya hiánya okozza?
– Ezt könnyen ki lehet deríteni, ha szeretetteljes, bizalmas a kapcsolatom a gyermekemmel, mert akkor el fogja mondani, ami bántja őt esetleg az intézményben, akár az óvónők, a dajka vagy a gyerektársai, és akkor erről nyíltan kell beszélni az óvodával. Ha az anya hiánya annyira erős, akkor ebben az életkorban valószínűleg arról van szó, hogy a gyermek kötődése nem biztonságos, és akkor az anya-gyermek kapcsolat problémáinak, a kommunikációs tévesztéseknek, félreértéseknek, rejtett motívumoknak a feltárásán és megváltoztatásán kell dolgozni.

– Szülőként mi a helyes teendő?
– Elfogadás, szeretet, megértés. Mindig próbáljunk a gyerek viselkedésén túl a lelkébe is belepillantani, vajon milyen érzések, félelmek, szorongások, fájdalmak, csalódások, haragok vannak benne, és miért, és ezeket kell megérteni, feloldani közösen. Akkor nem lesz probléma az ovival.