Az ókori egyiptomiak több mint hatezer éve, a feltételezettnél másfél évezreddel korábban kezdték mumifikálni halottaikat, hogy megóvják földi maradványaikat a túlvilági létre – derítették ki brit és ausztrál kutatók ősi lenvászon pólyák vizsgálata alapján.
A kutatások eredményeit összefoglaló tanulmány a PLoS ONE nyílt hozzáférésű tudományos folyóiratban látott napvilágot.
A mumifikálás során az ókori egyiptomiak eltávolították a halottak belső szerveit, kiszárították a lágy szöveteket, majd antibakteriális hatású balzsamokat alkalmaztak a test tartósítására. Az általánosan elfogadott nézetek szerint a neolitikumban, valamint a predinasztikus korban (Kr. e. 4500 és 3100 között) a holttestek tartósítása természetes úton történt, köszönhetően Egyiptom forró és száraz éghajlatának. A gyantákat az Óbirodalomban kezdték alkalmazni mumifikálásra, de csak a Középső Birodalom idején, Kr. e. 2000–1600 között vált általánosan elterjedté az eljárás – olvasható a Yorki Egyetem honlapján.
A Yorki és az Oxfordi Egyetem, valamint az ausztrál Macquarie Egyetem tudósai olyan textíliákat vizsgáltak, amelyek a legkorábbi ismert, Kr. e. 4500 és 3350 közötti egyiptomi temetkezésekből származnak. Elemzéseik fenyőgyanta, kátrány, növényi olajok, állati eredetű zsiradékok, viasz nyomait mutatták ki, vagyis ugyanazokat a szerves és szervetlen anyagokat, amelyeket évezredekkel később, az egyiptomi birodalom fénykorában alkalmaztak a balzsamozók.
„Meglepődtünk, hogy a törzsi közösségekben élő egyiptomiak ezer évvel az írásbeliség megjelenése előtt már birtokában voltak annak a tudásnak, amely a későbbi mumifikálási eljárás alapját képezte” – hangsúlyozta Jana Jones, a Macquarie Egyetem egyiptológusa, hozzátéve, hogy a ritka és drága alapanyagok messzi földről érkeztek, a fenyőgyanta például a mai Törökország délkeleti részéről származott.
