Dr. Marcus Weller alapító és egyben a cég vezérigazgatója többször szenvedett motorkerékpár-balesetet. Az ő víziója volt egy forradalmi bukósisak, amely lassan valósággá válik. A Skully AR1 bukót már 1399 dolláros ártól lehet rendelni, bár a szállítás csak 2015 májusában lesz esedékes. A jó hír viszont az, hogy a cég világszerte szállít – számolt be az Androbit.net.
Rengeteg újdonság található a bukósisak könnyű, aerodinamikus héja alatt. A pára-, karc- és tükröződésmentes plexin jelenik meg az átlátszó okoskijelző. Itt találjuk a nagy látószögű (180 fokos) hátsó kamera képét, amit át lehet váltani a térkép és információs panelra. Helyet kapott egy audiovizuális GPS navigáció, amely a Föld legtöbb régiójában használható. A legelső üzembe helyezéskor automatikusan betöltődik az adott régió térképe. A mobiltelefonunkhoz Bluetooth-kapcsolaton keresztül csatlakozhatunk, de akik nagyobb léptékben gondolkodnak, szintén a mobiljukat használva az internetet is elérik. Mindezek hangvezérlése a hab a tortán.
És ezeken felül (vagyis inkább ezek hátteréül) a kiszolgálást nyílt forráskódú szoftverrel valósították meg, így a kísérletezőknek megvan a lehetősége saját alkalmazást írni a bukósisakhoz.
Hasonló cikkeket olvashat az Androbit.net oldalon.