A két ok, amiért a csörgőkígyó jelzőt kiérdemelte a távol-keleti vállalkozás üdvöskéje, nem más, mint az, hogy egy gombnyomásra a vaku úgy ugrik elő, mintha egy vadászó kígyó lenne. A másik pedig az, hogy fényképezés közben hangos, panorámafelvételben pedig teljesen olyan, mintha egy csörgőkígyó adná ki jellegzetes és semmivel sem összetéveszthető hangját a folyamatos és gyors exponálás közben.
A készüléket egy nagy és tekintélyt sugalló kartonkockában kaptuk kézhez. Felnyitás után először a rengeteg felhasználói utasítást pillanthatjuk meg, amely arra utal, hogy szükségünk lesz egy új könyvespolcra is. Miután ezen átküzdöttük magunkat, magát a fényképezőt pillantjuk meg, amelybe külseje miatt azonnal beleszeretünk. Két színben, ezüstben és feketében árulják. A fekete szín modern, míg az ezüst ódon benyomást ébreszt bennünk, így biztosítva, hogy mindenki megtalálja a magához közel álló külsőt. A váz mellett a töltéshez szükséges kábeleket találjuk, az USB-kábelt, a nyakba akasztó pántot, valamint a 16-50 milliméteres teleobjektívet (f:3.5-5.6), rajta az objektívsapkával.
A váz puszta látványa is azt jelképezi, hogy ez nem egy egyszerű fényképező. A gombok elhelyezése garantálja, hogy még véletlenül se rossz billentyűt nyomjunk le, így biztosítva a megfelelő felvétel készítésének lehetőségét. Ezt a modellt egy Bionz X képfeldolgozó processzorral látták el, ami mindig is híres volt az izgalmas képességeiről. Érzékenysége 100 és 25 600 ISO érték között állítható. Az előlapon egy háromhüvelykes, vagyis 76,2 milliméteres, 921 000 pixeles TFT-LCD kijelző ékeskedik. Mindemellett helyett kapott egy 100 százalékos lefedettségű OLED Tru-Finder elektronikus kereső is.
A fényképezőgép számos módban képes jobbnál jobb képeket alkotni. Automata módban is kiválóan beprogramozza magát, így nekünk már elég lenyomnunk az exponáló billentyűt. Ez a funkció kielégítő képeket csinál akár a természetben vadfotózáson, vagy máshol, ahol nincs ideje a művésznek magának beállítani az egyes programokat. A gyorsan mozgó testek megörökítésére akár 11 kép/másodperc, valamint precíz AF követési sebességgel készíthetünk fényképeket. A fókuszt be lehet állítani automatára, de akár a felhasználó maga is megkeresheti a legélesebb beállítást a manuális fókuszgyűrű segítségével.
A teszt bővebb változatát és további hasonló cikkeket is olvashatnak az Androbit.net oldalán.